Hogy jutottam idáig? Hogyan tovább?

     Csend van. A külső csend nem is olyan fájó, mint amikor benned van a csend. Nem az elcsendesedésre gondolok, hanem arra az űrre, amiben kérdések vannak, de válaszok nélkül, amiben esetleg harag van, vagy kétely, esetleg csalódás önmagadban, küldetésedben, igeértésedben…. vagy épp az Istenben.

Ismerősek ezek az érzések? Vannak időszakok, élethelyzetek, amelyek hozzák a hallgatás csendjét. Ilyen lehet egy haláleset a családban, egy életközépi válság, egy félreértés, egy házassági válság, az istenkép átalakulásának ideje. Sok minden okozza, hogy......
az üres csendben találja magát az ember. Ilyen lehetett Luther csendje, amikor kétségbe esve kereste az Istent, és önmagát.

Reformáció hónapja van, amikor olyan sok szó esik a megújulásról, és annyira fontos lenne, hogy tudjunk személyes életünkben, hitünkben megújulni. Hogyan lehet úgy részese a hívő ember, vagy a lelkészfeleség, hogy folyamatosan az alatt a nyomás alatt él, hogy neki csodálatos hitet kell felmutatnia abban a környezetben, amelyben éppen a motivációját veszítette el, vagy akár a hitét is.

A csendnek tapasztalataim szerint három fő oka lehet.

    1. Az egyik, hogy Isten valamire készít, valami hitbeli megtapasztalást szeretne adni, a hited eddig megszokott rendszerein túl akar mutatni.

    A másik, amikor valami bűn takarja el a szemünk elől Istent… Mindkettő nehéz. Emlékszem, amikor egy néhány hónapos csendet kellett átélnem. Hiába olvastam az igét, hiába minden imádság, csak a csend volt a biztos, Isten nem szólít meg, nem ér el a szava hozzám. Önvizsgálatot tartottam, vajon van-e valami bűn az életemben, ami miatt ide jutottam. Ahogy végig gondoltam, csak azt kellett kimondanom, hogy nem történt semmi olyan, ami ezt indokolná. Maradt a csend, az útkeresés, az ima. Kerestem Isten vezetését, mit akar nekem tanítani, amikor megkértek egy igehirdetési szolgálatra, amit elvállaltam. Nem gondolkoztam, de ahogy letettem a telefont csak az formálódott bennem, hogy nem tudok mit mondani, csak a fájdalmas csendet érzem. Vissza akartam hívni a lelkészt, de gondoltam azért megnézem az aznapi igét. „A megrepedt nádszálat nem töri össze, a pislogó mécsest nem oltja ki…” (Ézs. 42, 3) Csodát éltem át. Isten beszélt velem. Én magamat ebben a csendben ilyen pislogó mécsesnek tartottam, ilyen megrepedt nádszálnak láttam, de Ő azt mondta, hogy nem oltja ki, nem töri össze. A megújulást hitemben Isten adta, és adja ma is.

    Ami nehézzé teszi, hogy amikor ellaposodik a kapcsolatunk Istennel, megnő a kísértésünk arra, hogy ne is erőltessük ezt a kapcsolatot. Így lesz ördögivé ez a harc, hogy nem megy az imádság, nem szólít meg az ige, tehát akkor ne is olvassuk. Látom ezt sokszor válságban levő keresztyéneken. Megújulni a hitünkben, Istennel való kapcsolatunkban kell. De, ha nincs kapcsolat, akkor nincs, ami megújuljon. Nagyon fontos, hogy a csendben is őrizzük meg az igeolvasást, imádságot, kapcsolódjunk a közösséghez, hogy legyen hová visszakapcsolódni, hogy adjunk esélyt arra, hogy Isten újra megszólaljon, és megszólítson.  Sokat segít egy leki társ, ha van, akivel lehet osztozni a bajban, aki csak meghallgat, és imádságával támogat bennünket. A hitünkkel nem az a baj, ha válságban van, hanem az, ha nincs.

     2. A másik ok az Istennel való kapcsolatunkba be- tolakodott bűn lehet, ami elválaszt Istentől. Ha nem rendezzük, hanem dédelgetjük, nem tekintjük bűnnek, akkor bizony az Istennel való kapcsolatunkra megy. Egy hűtlenségben kellett lelkigondoznom hívő feleket. Kiderült, hogy a kapcsolat alatt is eleinte imádságban kérték Istent, hogy mutassa meg, hogy mi legyen velük a továbbiakban, vagy esetleg akadályozza meg, hogy ne alakuljon tovább a parázna kapcsolat. Isten ezt nem tette. Ők eltávolodtak az Istentől közben. Nem voltak képesek látni Isten vezetését, mert a hűtlenség volt a tanácsadójuk. Igen, ilyenkor lép be az a kérdés, hogy nincsen-e valami bűn, ami akadály az Istennel való kapcsolatban. Ebben az esetben is kiderült, hogy volt. Megújulás nem lehetséges rendezetlen élettel. Először ki kell takarítani, azután jöhet a vendég. Először Istennel kell rendezni engedetlenségeinket, hogy megújulhasson kapcsolatunk.

Amikor válságot élünk át, azt tapasztaljuk, hogy az Istenről kialakított képünk nem igaz. Valami másként működik. Azt gondoltam eddig, pl. az Isten jó, aztán házasságom válságba kerül, ahogy egy keresztyén testvérem panaszolta el. Imádkoztam, de nem változott semmi. A megújuláshoz aktivitásra is szükség van. Maradj kapcsolatban az Úrral! „Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” (Ef.4,26-27)

    3. Néha külső tényezők miatt kerülünk válságba. Úgy alakul életünk, hogy nehézségeket, betegséget, félreértést, kiúttalanságot tapasztalunk meg. Lehet, hogy az a közösség okozza a hitünk válságát, ahonnan indulunk, vagy ahol szolgálunk. Ha csak fájdalom van, ha nincsen semmi öröm a szolgálatunkban, akkor megint el kell gondolkodni, hogy vajon Isten nem szán-e más feladatot nekünk, és nem azért éljük-e meg szolgálatainkat teherként. Biztos, hogy a többiekkel van a baj, és esetleg nem velem? Emlékszem, amikor egy ilyen időszakban voltam, elég nehéz volt. Szenvedett tőlem is a közösség, és én is tőlük. Idő kellett, mire szembesülni tudtam azzal, hogy a hiba bennem van. Másként kellett akkor már szolgálnom, más lett a küldetésem, Isten elvette tőlem, mert addig nem akartam megválni tőle. Szolgálatbálvánnyal éltem együtt. Nagy lehetőség a Krisztus-követésünkben, hogy az ismeretben, kegyelemben növekedhetünk. Engedjük, hogy adja meg a növekedést számunkra a mi Urunk, de ahhoz meg kell találnunk a helyünket.

„ Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!” 
(2Pt 3,17-18)

     A parókia néha segíti a megmaradást Krisztus mellett, néha nehezíti. De nekünk ez a küldetésünk, hogy ezen a helyen éljük meg hitünket, segítsük a ránk bízottakat, éljük meg hitmegújulásunkat, vagy épp hitválságunkat.

Szívesen olvassuk tapasztalataitokat, hogy hogyan hozott ki mélységből Benneteket az Isten.

                                                                                                                                                                                 Gergelyné Molnár Lívia