VESZTESSÉGEK NYERESÉGE

 Múlt év végén idézett valaki nekem egy keleti mondást, miszerint: ,,Most hogy leégett a pajta, látni lehet a holdat”. És meg is kérdezte ennek kapcsán, hogy mit gondolok, milyen nyereségei vannak a veszteségemnek, ami ért. Nem értettem igazán, mert nagyon nagynak és fájdalmasnak tűnt az a bizonyos veszteség… Aztán lassan–lassan kezdtem érteni, megérteni, megérezni… Rádöbbenni, hogy minden veszteségnek vannak nyereségei is. Az enyémnek is, legyen az bármennyire is nagy. Most már egyre gyakrabban látom a ,,holdat,, is a ,,leégett pajta,, mögül előtűnni… és gyönyörködök benne… értékelem… Ezzel a krízissel ugyanígy voltam. Kezdetben sokként ért. Hogy fogok egymagam boldogulni ezzel az új helyzettel, a 3 gyermekkel, a digitális hitoktatással, megváltozott lelkészi feladataimmal, a közösség hiányával? Mi lesz a gyermekekkel, ha megbetegednék, hisz legközelebbi szeretteink mindannyian másik országban élnek, akik nem jöhetnek át a határon… Kiszolgáltatottnak és törékenynek éreztem magam. Szomorúság, félelem, düh kavargott bennem - jó ideig. De aztán lassan belerázódtam, elfogadtam a helyzetet és kezdtem megérezni, hogy bizony ennek a helyzetnek is vannak nyereségei. Csokorba szedem őket, elsősorban saját magam miatt. De hátha ezzel más is így van… Hátha mégiscsak előtűnik a ,,hold,, is és nem csak a ,,kormot,,, a ,,leégett pajtát,, látjuk… 

 

   AZ ÉN NYERESÉGEIM

Minőségibb idő a gyermekeimmel 

Mióta karantén van sokkal több nyugodt időt töltünk együtt. Persze időnként nagy a stressz, egymás idegeire megyünk néha, de alapvetően sokkal többet sétálunk együtt, beszélgetünk, kutyát sétáltatunk, tollas labdázunk, többször ülünk le együtt étkezni, időnként együtt főzünk, néha együtt locsoljuk a virágokat. Többet nevetünk, viccelődünk, nem   stresszel a korán kelés.  
 
Javult a főzés tudományom 

Nincs mese, minden nap főzni kell. Eddig ott volt a menza, néha a hitoktatás miatt én is ott étkeztem, de most 3 szájból hangzik a kérdés: ,,Anya, mi lesz ma ebédre???,,. Soha nem tartottam magam különösen jó szakácsnak, de a karantén nagyon leleményessé és motiválttá tett (az sem mellékes, hogy idő is van bőven, nem kell annyit rohanni, ami ugyebár a nyugodt, jó főzés elengedhetetlen része). Egyszóval magam is meglepődtem, hogy mégiscsak tudok főzni, mégpedig elég változatosan, különféle fűszereket is kipróbálva… Volt, hogy olyan jól sikerült az ebédre szánt sonkás bableves vagy a csombordos lucskos káposzta leves (erdélyi specialitás), hogy már reggelire is azt ették a lurkók… Kell ennél nagyobb motiváció egy anyának ?   

 Kertészkedni jó! 

A természet közelsége engem mindig is feltöltött, lenyugtatott. Az utóbbi években egyre több mindennel kísérleteztem (fűszernövények, levendula, paradicsom, egyre több fajta virág...), a karantén ideje alatt bővült a repertoár. Pl. zöldhagyma ültetés virágcserepekbe, egy kis parcella kialakítása epernek, paprikának, fodros petúnia telepítése, a többi fűszer mellé zsálya és vad kakukkfű. Amint látom növekedésüket mosolyognom kell. Van benne valami szakrális. A nagy Teremtő munkatársának érzem magam, hisz kicsiben én is teremtek valamit. Nagy élmény.   

Fuss! 

A mozgás másik nagy erőforrásom volt, rendszeresen jártam úszni a szomszéd városkába. De most sajnos nem lehet… Mi lesz velem? – le voltam lombozódva. A futás soha nem vonzott annyira, nem gondoltam volna, hogy bírnám. De aztán csak beszereztem egy jó futócipőt és elkezdtem futni az egykori Széchényi Kastély gyönyörű kertjében. Én magam csodálkozom a legjobban, hogy mennyire feltölt ez a reggeli futás, miközben hallgatom a madarak csiripelé st, gyönyörködök az ébredező természetben és imádkozom a faluért. Van egy mozgalom, hogy: ,,Szeresd a várost, imádkozz érte!,, Hát én most ezt is művelem - futás közben. És annyira rákaptam az ízére hogy újabban néha–néha esténként is elmegyek kocogni… Hmmm… Mi mindent hoz elő belőlünk egy váratlan helyzet… rejtett képességeket is…  

Szombat-félév másképp 

Bizony többször is eszembe jutott az utóbbi években, hogy 24 év lelkészkedés után, nehéz terepeken, úgy hogy nem voltam GYES-en, de jó volna elmenni szombat félévre… kicsit leállni, megpihenni. De emberileg nézve nehéznek tűnt ezt kivitelezni… No most az Úr Isten ,,szombat félévre,, küldött mindannyiunkat. Egyik reggel az volt a napi Igém, hogy Jézus azt mondja tanítványainak: ,,Gyertek és pihenjetek meg egy kissé …,, , és elviszi őket egy lakatlan helyre, egy csendes helyre töltekezni. Megszűnt a sok egyházi és világi program, nem volt a húsvéti ünnepkörben 7 istentiszteletem 3 faluban… Én is az Ige hallgatója voltam a Duna TV előtt, mint sokan mások és nagyon jól esett. A hiányok ellenére nyugodt, szép ünneplésünk volt. Kevesebb kifelé fordulással, inkább befelé fordulva. Rám fért, jót tett. 

Több elmélkedés, ima

Azon veszem észre magam, hogy ebben a csendben sokkal többet elmélkedek, töprengek és imádkozok. Eddig sokat beszéltem a híveknek Jézusról, most sokkal többet beszélek Jézusnak a hívekről És magamról is. Nem elvesztegetett idő ez, nagy erőt érzek benne…Megvan az ideje a hallgatásnak is… ebben is lehet erő… nagyon is…Isten ereje, a Lélek ereje… 

Hiányzik a közösség … 

Figyelgetem magamban a hiányokat. Ki, mi hiányzik valójában, úgy igazán? A leginkább a testvéri közösség hiányzik - állapítom meg magamban. Igen, időnként nagyon elfáradok a lelkészi teendők közepette, de a testvéri közösség nagyon fel tud tölteni. Amikor megszorítjuk egymás kezét, amikor rámosolygunk egymásra, amikor mondunk egy–egy biztató mondatot, amikor együtt imádkozunk …Számomra a közösség most felértékelődött és gondolom másokban is. Ha véget ér ez a krízis, talán jobban tudjuk értékelni, hogy nem magányos Robinsonokként vagyunk keresztyének, hogy vagyunk egymásnak… 

  Kinek hiányzok én ? 

Hát bizony ez is kérdés volt számomra …Nincsenek a megszokott egyházi alkalmak… de vajon hiányzok én, a lelkipásztor így is valakinek, valakiknek a közösségből … és azon túl is? És jó volt megérezni, hogy : igen! No nem úgy, hogy ezt lépten–nyomon, nagy szavakkal hangoztat-ják, ennél az itt élők sokkal szemérmetesebbek, inkább a cselekvő szeretet a szeretetnyelvük… 

Igen, amikor valaki meglepett a kedvenc türkíz színemből varrt maszkkal (és a gyermekeimet is), amikor kézfertőtlenítőt juttattak, mert már mindenhonnan elfogyott, amikor mézet, házi szalonnát, kolbászt, szalámit, tojást, húsvéti kalácsot, bort hoztak vagy épp egy pianínót ajándékozott valaki zenekedvelő lányomnak, akkor melegség töltötte el a szívemet. És volt – van pár kedves érdeklődő, segítséget ajánló üzenet is, no meg pár visszajelzés, hogy igenis érdemes a bátorító áhítatokat elkészíteni a falu YouTube csatornáján, mert sokan merítenek belőle erőt.

Talán még lehetne sorolni, de egyenlőre ennyi. Meg vagyok azonban győződve, hogy újabbakat is felfedezek még az idő múlásával… Mert jó az Isten. Nemcsak a veszteségeket engedi meg az életünkben, hanem nyereségekkel is megajándékoz bennünket. Legyen látásunk észrevenni őket… 
 
S. Réti Katalin, nagydorogi lelkipásztor