2017. október 17., kedd

Reformácio - megujulás a házaspár-kapcsolatban

Reformáció – megújulás- vissza a forráshoz!

ÁDÁM és ÉVA a PARADICSOMBAN

Mit tanulhatunk a Reformációtól a házaspár kapcsolatainkra nézve?

A reformátorok olyan megújulásra hívták az embereket, hogy vegyék el a tekintetüket a sok hamis játszmáról, ami a valódi Istennel való találkozás helyett volt és igencsak félre is vezette őket.  Olyan megújulásra hívtak, hogy a népi vallásosság helyett a hívek valódi módon kapcsolódjanak Istenhez, hogy ne csak a megszokott közelséget ápolják üres liturgiákkal, hanem valódi önkiszolgáltatás és önmegosztás jöhessen létre. Valódi bűnbánat találkozhasson a valódi kegyelemmel! Hogy a lényeg kerüljön fókuszba: azaz a kötődési szükségünk Isten-kapcsolatra, ennek  valódi lehetősége Jézus személyén keresztül. A lényeg Istennel a  közvetlen beszélgetés a Szentíráson keresztül...

Mindez arra hív bennünket, hogy a párkapcsolatunkban is a sok kiskaput lezárjuk, játszmáinkat befejezzük, melyek csak álcabiztonságot adnak. Arra hív a reformáció bennünket, hogy merjük megnyitni a kiszolgáltatottságunk ajtaját a házastársunk előtt. Hogy a  kontroll és önbebiztosítások helyett inkább valós kötődést keressünk, hogy megosszuk társunkkal testi-lelki valós szükségünket és az igazi intimitást keressük vele, ne csak a hamis biztonságot nyújtó megszokást és közelséget. Fokuszáljunk a lényegre! Úgy újuljunk meg, hogy lehessen a kapcsolatunk olyan, melyet az öröm, a szeretet, a rajongás dinamizál!

Amikor egy párkapcsolatban megújulás történik – sokszor egy nehéz krízis megoldása után – dinamizálódnak valódi én-érzések, élmények a meghittségről, a bizalomról és az egymásnak nyújtott elrejtettségről...szeretet megmagyarázhatatlan melegségéről...
Ezek a megélt lelki tartalmak csodás szigetet tudnak adni  egy közös kis templomnak, ahol meg tud jelenni a rendszeresen együtt elmondott imádság, a közösen megélt szolgálat, hála és öröm.

Ahogy nézem a sok éve házas embereket, úgy látom akár milyen jók lehetnek a hátuk mögött hagyott évek, akkor is szükség van valami többre, szükség van  a megújulásra.  Általában ilyenkorra a gyermekek is megnőnek és oly sok minden, amit az élet adhatott már a pár mögött van. És talán eljött az Isten ideje. Isten olyan Atya, aki vár. Aki tud várni, mert nagyon szeret.
Kivárja a vetés felnövekedését is, tudja, mindennek ideje van... 

Igen, azt látom, hogy akiknek a házassága el tud jutni megújulásba úgy, hogy közben Istennel is megújulnak, ők érkeztek meg oda, ahova az emberek és házaspárok csak vágynak megérkezni.

Otthon lenni a kötődési tereinkben – ez az ami a lelkünket képes kielégíteni!

Istenünk eredeti terve, hogy Ádám és Éva egymással és vele együtt szeretetben, szerelemben és harmóniában éljen. És csak így és itt lehetséges megtapasztalni ezt a vágyott megérkezettség érzését.

Kívánom minden lelkészházaspárnak, hogy vezesse el őket Isten türelmes szeretetével erre a csodálatos lelki vidékre, ahol megterem a boldogság virága!

Szeretettel
Szőke Etelka

2017. október 15., vasárnap

Melyik úton jársz?


A tékozló fiú
Lukács 15.11-32


Egyik ember az ösztöneinek él, vágyait, kívánságait hajtja. Minden ennek van alárendelve, hogy ő boldog legyen. Mindig van egy látása, hogy mire van szűkségel még a boldogsághoz, mi kell még a beteljesüléshez. Ahhoz, hogy reggelente amikor felébred és a lelkén egy ablakot nyit, akkor ott bejöjjön a napsugár, akkor ott hallható legyen a madárcsiripelés és megérezhető a lágy, simogató szellő. Mindig van egy ötlet, hogy mi kell még a beteljesülés érzéshez, a harmóniába való megérkezettséghez. És ha valamit ezekből elér az ember, rájön, ez még mindig nem az. De lesz egy újabb terve, és megint újabb délibáb, aminek kergetésébe forgatja összes életenergiáját és mindenét amije csak van. S végül így tékozolja el az életerejét, önmagát.


A másik ember úgy működik, hogy a  saját zsigeri világával nem törődik, ezeket elfojtja, kifele figyel, mindig másokra, megpróbál elég jó lenni, mert erre van szüksége. Mert mindig is így volt, ő alkalmazkodott és az ő kis belső világához, örömeihez, vágyaihoz nem voltak támogatók.  Lehet így élni, valameddig. Aztán szükségszerűen jön a csalódás, feltör  az elfojtott kívánság,  harag lesz urrá benne, hogy igazságtalan a világ.  Az emberek. Bármit megtett, nem volt elég, nem kapta meg az igazi szeretetet még sem. Furcsa kívülről látni őt, hiszen ő maga zárta el saját magát a valódi szeretettől, azzal, hogy csak a feladataira, a megfelelésre, végső soron önmaga értékére, (vagy inkább értéktelenségére) figyelt. Hiába élt a szerető Atya mellett, közel hozzá, nem szolgáltatta ki magát neki, hanem ő maga teremtette meg jóságával a saját létének alapját.


Két ember ítpus, két hozzáállás az élethez.


A jól ismert Tékozló fiú példázata mindenesetre  arról is szól, hogy mindkét út és élethez való viszonyulás idővel kudarcba fullad és szükség lesz a valódi megoldást megtalálni az élet nagy kérdésére.


Boldogság hajhászása végül egy kiégett állapotot hoz, míg a megfelelés és jónak lenni akarása, olyan önvédelem, amely nem engedi meg az életnek, a valódi értékeknek, közeli, rokoni kapcsolatoknak való örülést. Amely bezárja őt önmagába és kizárja az  életnek való örömünnepéből.


És közben ott van Mennyei Atya, aki az egyiket az út végén várja ölelő karral, hogy az visszaérkezzen,, a másikhoz pedig külön kimegy és szerető szelídséggel kérleli, hogy hagyja ott a merev, szigorú igazságát és lépjen át az ajtón,, menjen be a szeretetteljes, harmóniával átjárt öröm lakomára. Hogy érkezzen meg oda ő is.




Jézus Krisztus azt mondta:   
„Én vagyok az út az igazság és az élet, senki sem mehet az 
Atyához, csak is énáltalam.”
„Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be, megtartatik...”


Jézus az út a tékozló fiú számára, Jézus az ajtó a a nagyobb testvér számára!


Kívánom kedves Lelkészfeleség Testvérem, hogy ez legyen a Te utad is!

Szőke Etelka

2017. október 12., csütörtök

HIT, REMÉNY, SZERETET…

Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,1-13)



 
Múlt vasárnap a reformáció 500. jubileuma alkalmából szervezett programsorozat keretén belül meghívtuk prof. dr. Bagdy Emőkét Csömörre, aki a Hit, remény, szeretet pszichológiája címmel közel másfél órás előadást tartott nekünk. Betekintést láttunk abba a rendszerbe, amibe a pszichológia tudománya a legújabb kutatásai alapján dolgozik. A professzor asszony kifejtette a hittel és a hit nélkül élők közötti különbséget. Mindkét helyzetre rávilágított azzal, hogy az ember egy különleges teremtménye a világnak. Nem élhet

2017. október 11., szerda

Hogy jutottam idáig? Hogyan tovább?


     Csend van. A külső csend nem is olyan fájó, mint amikor benned van a csend. Nem az elcsendesedésre gondolok, hanem arra az űrre, amiben kérdések vannak, de válaszok nélkül, amiben esetleg harag van, vagy kétely, esetleg csalódás önmagadban, küldetésedben, igeértésedben…. vagy épp az Istenben.

Képtalálat a következőre: „kétségbeesett nő”Ismerősek ezek az érzések? Vannak időszakok, élethelyzetek, amelyek hozzák a hallgatás csendjét. Ilyen lehet egy haláleset a családban, egy életközépi válság, egy félreértés, egy házassági válság, az istenkép átalakulásának ideje. Sok minden okozza, hogy......

2017. október 5., csütörtök

REFORMÁCIÓ- IMA A MEGELŐZŐ SZERETETÉRT



Felséges Édesatyánk!

A reformációra való emlékezés akkor történik méltóképpen, ha a jelenben a megújulás dinamizálódhat és újfent megtörténhet a mi életünkben is.
A latin vallás szavunk is azt jelenti, hogy kötődés.
Ha a hitünkben szeretnénk megujulni, akkor azért kiáltunk most hozzád, hogy a  kapcsolatainkban, kötődéseinkben tisztogass meg bennünket!
Vágyunk arra, hogy visszatérhessünk eredeti elképzelésedhez, vagyis a sok idő alatt felhalmozódott sallangoktól, torzulásoktól, destruktív viselkedésekből való szabadításért könyörgünk. Odafordulva jó és tökéletes elképzelésed felé, szeretnénk...

2017. október 3., kedd

"Kész volt velem a halálba is menni..."

      
      Milyen őszinte szeretetről tanúskodik az idézett mondat, és talán nem is találnánk ki, hogy Kálvin Jánostól származik, aki ezt feleségéről mondta, annak halála után. Kálvinistaként, reformátusként őrzünk egy képet Kálvin Jánosról (1509-1564), egy szigorú, hosszú szakállú férfit ábrázoló kép van előttünk, amelyről a Genfet megreformáló, erkölcsét szigorú szabályokkal rendbe tevő prédikátor vonásai rajzolódnak ki.
     De ki volt a felesége, és mi mai lelkészfeleségek 500 év távlatából tanulhatunk-e ebből a kapcsolatból valamit? 
Reformáció hónapjában kíváncsi voltam, hogy mit lehet tudni Idelette de Bure-ról (1507-1549), aki 9 évig volt Kálvin Jánosnak, a rendkívüli bölcsességgel, éleslátással megajándékozott lelkésznek felesége, szolgatársa, legjobb "társasága".
        Számomra nagyon meglepő volt, hogy milyen mély érzések, milyen őszinte szeretet, szerelem kötötte össze őket.

Képtalálat a következőre: „idelette de bure stordeur”       Már Kálvin János feleségválasztása sem volt mindennapi. Strassbourgi évei alatt Martin Bucer családjánál többször vendégeskedve jó példát látott arra nézve,

2017. október 2., hétfő


Kivel vagy?


"Meg kellett látnunk, hogy az Úr van veled..." 
                                                              1. Mózes 26,28


     Emlékek jutnak eszembe számomra fontos emberekről. Egy lelkészemről, akihez bármikor mehettem, bármivel, az ajtaja mindig nyitva állt előttem. Ha vívódtam, ha örültem, ha szorongtam, vagy éppen rosszul döntöttem, mehettem hozzá. Valahogy mindig az az érzés volt bennem, hogy az Úr van vele, és sokszor tapasztaltam, hogy az Úr szól általa.
Ha hozzá mentem mindig olyan volt, mintha ......