2018. augusztus 29., szerda





Nagy szeretettel köszöntjük blogunkon Dr. Szarka Miklósné Darvas Gyopár művésznőt.
Most a nyáron olyan szerencsések lehettünk, hogy Gyopár gyönyörű kép kiállítása Dunakeszin nálunk lehetett. Igy pár héten át csodálhattuk a szárított virágszirmokból készült alkotásait. Lenyűgöző volt!
Gyopár már több éve járja az országot, sőt azon is túlra is ment, hogy kiállításaival valami mélyen megmozduló örömet okozzon az embereknek. 
Megtisztelő, hogy blogunkon is bele pillanthatunk a remek műveibe és hozzájuk tartozó,  lelkünket értékekkel feltöltő gondolataiba. 
KÖVETKEZŐ HÉTEN IS GYOPÁR KÉPEIVEL FOGUNK TALÁLKOZNI!
Hálás köszönet, kívánjuk hogy még sok új kép szülessen és mindegyik hordozzon valamit a Mindenható, szerető Istenből!
  

Dr. Szarka Miklósné Darvas Gyopár vagyok, 1944 tavaszán a visszacsa-tolt Ungváron születtem, ahonnan hamarosan menekülni kellett szüleimnek a közelgő front elől. Visszaköltöztek Pécsre, itt nevelkedtem két testvéremmel együtt. Első örömteli emlékem 4-5 éves koromból, amikor egy kis bazárszerű üzletben sok szép színes ceruzát, festéket, füzetet és rajzlapot nézegettem. Az írószerbolt különös vonzását mai napig érzem; de ennek hatása sokkal később tudatosodott bennem. Az iskolában a rajzórákat szerettem legjobban. Gimnáziumi éveim alatt pedig a művészettörténet és a Zsolnay kiállítás volt rám nagy hatással, melyet sokszor megnéztem. Nagyon tudtam gyönyörködni a szép, színes porcelán vázákban, tányérokban. Később műszaki rajzoló lettem, amikor a pontosságot és a precíz rajzkészségemet fejleszthettem.
1970-ben Szarka Miklós református lelkész felesége lettem, ettől kezdve a papnék életébe és feladataiba kerültem. Négy gyermekünk született, őket neveltük a Pest megyei Bia községben (Biatorbágy). Itt a férjemnek mindenben munkatársa voltam. Ebben az időben nem volt időm és módom arra, hogy saját kedvteléseimmel foglalkozzam. 1991-ben létesült a Református Házasság-és Családsegítő Szolgálat, amelynek megszervezésével, és vezetésével férjemet bízta meg az egyházi vezetőség. Így kerültünk vissza Budapestre, itt tanulhattak tovább gyermekeink. A Család-segítő Szolgálatnál is munkatárs voltam férjem mellett. 2009-ben nyugdíjba mentem, és azóta jut időm arra is, hogy régi vágyaimat megvalósítsam. Lassan megérlelődött bennem az a szép gondolat, amit a görög bölcselőnél, Tatiosz-nál olvastam, hogy: „Hű barát az idő, mert felnyitja a szemeket, meghozza a tisztán látást, tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot…” Többek között ez a mondat indított, bátorított, hogy idős fejjel kezdjek új, szokatlan művészeti ágat művelni a préselt virágokkal, levelekkel, színes kartonlapokkal. Miközben egyre jobban elmélyültem a virágok tanulmányozásában, egyre több lelki üzenet bukkant elő bennem, versek, zenék, mondatok társultak a képekhez.  Az önismereten túl, egyre több üzenetet tudtam kifejezni a képekkel. Nagy örömöt jelentett nekem, hogy a törékeny alap-anyagokból valami maradandót tudok készíteni. 2014 őszén indult el a kiállítások időszaka, amely még most is tart. 2015 őszén csatlakoztam az Ars Sacra Fesztivál munkájához, a Szilágyi Dezső téri Ref. templomban rendezhettem kiállítást.
Nagy hálával gondolok Istenre, aki felnyitotta szememet arra, hogy az Ő keze alkotásaira pillantva meglássam a szépet a természetben, az egyedit egy-egy növény színében, alakjában, erezetében, bársonyos szirmában. Ezeket próbálom üzenetté formálni, átmenteni, felmutatni az embereknek, gyermekeknek, hogy a Teremtő munkáját jobban észrevegyék, védjék, óvják, értékeljék.                                                Dr.Szarka Miklósné Darvas Gyopár




„A virágot a lélek szedi. A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer. Gyökerei a sötétségben vannak, de a fény felé növekszik. Az illat és a szín segít abban, hogy átéljük e misztérium érthetetlen varázsát.”
Hamvas Béla






A KOLLÁZS KÉPEK ÜZENETE; 
   A FELTÁMADÁS ÜZENETE

 Jelen esetünkben a virág teljes pompájában úgy van eltemetve a nehéz könyvlapok koporsójában, hogy        feltámadásával új életre keljen, és száraz állapotában is  hirdesse Teremtője dicséretét. A megalkotott kép mutassa föl, hogy a SZÉP jó, meg-nyugtató, gyógyítja a szemet és a lelket. Mert a préselt virág a maga szerény eszközeivel azt hirdeti, hogy VAN FELTÁMADÁS! egy új dimenzióban, másféle alakban, de tovább élnek.

  Ez azt üzeni nekünk, embereknek, hogy mi is egy másféle formában, tovább fogunk élni. Halálunk pillanatában a lelkünk és a szellemünk végleg elválik a testtől. A test eggyé válik a porral, de a lelkünk, a halhatatlan részünk nem veszhet el. Hitem szerint Isten egy angyalt küld érte és ő viszi vissza Isten országába, ahonnét érkezett. ez a gondolat jelenik meg az angyalos képeken.




























































2018. augusztus 8., szerda

Nehéz e lelkész gyermeknek lenni?

Kovács Enikő vagyok. Budapesten végeztem a teológiát, pár évvel később a Semmelweis Egyetem 
mentálhigiénés-lelkigondozó szakát. Jelenleg egyházkerületi missziói referens vagyok, többek között 
lelkészeknek szóló programokat szervezek.
 Nehéz-e lelkészgyereknek lenni?
Egy családos lelkészhét első napján hangzott el a kérdés. Jelen voltak szülők és olyanok, akiknek még nincs gyermeke. A résztvevők egy része maga is lelkészgyerek, másik része „civil” családból érkezett a lelkészi pályára. A látható többség véleménye szerint nehéz lelkészgyereknek lenni, az elvárások, a szülők szétszóródó figyelme, az ünnepek zsúfoltsága és sok egyéb, lelkészi életformából fakadó helyzet miatt. 
Néhányan azonban a lehetőséget hangsúlyozták, a pozitívumokat emelték ki.

A beszélgetés közben találóan fogalmazott egy lelkésznő, aki szerint nehéz lelkészgyereknek lenni, de ez nem értékítélet, nem a jó vagy rossz címkéjét jelenti. Egyszerűen nehéz helyzeteket tud teremteni egy lelkészcsalád életformája egy kisgyermek vagy kamasz számára. Később viszont sokat profitálhat a gyerekkori tapasztalatokból és felnőtt korban értékké válhat a korábban nehézségként megélt élmény és tapasztalat.


A következő napokban figyeltem a lelkészcsaládokat. Kiegyensúlyozott, tehetséges gyerekeket láttam, mindegyikük az életkori sajátosságaiknak megfelelően viselkedett. A kicsik mosolygósak voltak, a kamaszodó gyermekek inkább távolságtartóak. A hét végén minden család külön kapta meg az áldást. Kézen fogva jöttek ki és álltak meg szülők és gyermekek. Megható, lélekemelő pillanatok voltak. Az Úristen jelenlétét éltük át együtt, Ő adta áldását a családokra.


Nehéz-e lelkészgyereknek lenni? Érdemes tovább kérdeznünk. Nehéz-e nem lelkészgyereknek lenni? Nehéz-e orvosgyereknek lenni? Nehéz-e elvált szülők gyerekének lenni? Nehéz-e mozaik családban felnövő gyereknek lenni? Nehéz-e három műszakban dolgozó szülő gyerekének lenni? Nehéz-e szenvedélybeteg szülők gyerekének lenni? Nehéz-e félárva gyereknek lenni? Nehéz-e a mai bizonytalan, érték vesztett, kontroll vesztett, digitálisan agyonfertőzött világban gyereknek lenni?
Mindegyik kérdésre valószínűleg a válasz az, hogy igen. Nehéz. Ideális, „normális” családot találni még nehezebb manapság. Minden család tele van sebekkel, terhes örökségekkel, konfliktusos kapcsolatokkal. A lelkészcsaládok is.

A gyermekek viszont olyasmit kaphatnak örökségül, amit más családokban nem. Mintát, értékrendet, közösséget, áldást. 
És ez minden nehézséget megér.

Szeretettel: Kovács Enikő