2017. szeptember 25., hétfő

Bolhából elefánt


Szóra sem érdemes az az apró konfliktus, amiből azután nagy veszekedés keletkezik. Harag, keserűség,  vádaskodás, védekezés, elzárkózás, elhagyatottság…

És ezek a konfliktusok időről időre újra és újra lejátszódnak.


Lehet, hogy csak elfelejtett az egyik valamit, amire a házastársa reggel nyomatékosan megkérte. Na és! Hát van ilyen, hogy a nap forgatagában elfelejtünk dolgokat.


De ez akkor és ott nem ilyen egyszerű, mert akinek nem teljesült a kérése szinte cserbenhagyva érzi magát. Úgy érzi, ő az utolsó társának az életében, minden és mindenki fontosabb számára. És ez dühhel, haraggal tölti el.
A “feledékeny” társ megkapja a kritikát, hogy hogy lehet ilyen és máris ítélet alatt érzi magát. Ezért inkább védekezési célból elzárkózik a valódi párbeszédtől.


Ebből a pici feledékenységből, elhanyagoltság érzés és bántó ítélet alá kerülés születik. Mindketten sebesülést szenvednek.
Valójában ez már nem is konfliktus-kezelési probléma. Itt már egy másik dimenzióval van dolga a házaspárnak, ez pedig a kötődés-kezelés.


Kötődési sebek aktiválódnak egy apróbb konfliktus helyzetben.
Aki gyermekkorának kiemelt kötődéseiben (szülők) érzelmi elhanyagolást, háttérbe szorítást élt meg, az az ember társától is  ugyanezt a kötődési sebet éli meg, ha az elfelejti kérését.
Akit pedig  minduntalan megszidtak gyermekként, ha kellett, ha nem, ugyanezt a “nem vagyok jó” félelmetes kötődési sebet éli meg, amikor számon van kérve nagy indulattal az apró feledékenységéért.


Ezeknek a kötődési sebeknek az újra-újra megélése nagy fájdalmakkal jár, így  hosszútávon már igencsak ki tudja meríteni a párkapcsolat érzelmi tartalékát.


Ne engedjük ezt meg!


Ne csak konfliktust kezeljünk, hanem a kötődéseinket.
Tegyük tudatossá mik fájnak igazán ezekben az összeütközésekben, milyen valós érzések vannak a düh és harag, vagy az elzárkózás és védekezés mögött?
Ezeket osszuk meg társunkkal is és próbáljuk vele együtt megfejteni az ő sebeit is!


Ne feledjük! Mi nők, feleségek felelősek vagyunk a párkapcsolatunk lelki-érzelmi életéért! Nem várhatjuk el férjeinktől, hogy ők gyújtsanak gyertyát és hívjanak minket beszélgetni mély érzésekről! :)
Azonban azt elvárhatjuk és el is kell, hogy várjuk, hogy ha mi erre alkalmat teremtünk, kézbe vesszük ezt a dolgot, akkor legyenek partnerek és adják rá magukat egy-egy ilyen kiemelt beszélgetésre is!


Szeretettel

Szőke Etelka

Lukács 18.18-19.

“És megkérdé őt egy főember, mondván: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?
Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.”

Kedves Lelkészfeleség Testvéreim!

A gazdag ifjú történetéből sok esetben ezt az első pár mondatot túlszaladjuk. Most ez szólított meg.
Az itt használt jó szócska a  nagyon jót jelenti, az ideálisat, az idealizálhatót, avagy akár a szentet, a tökéleteset.
Az emberben lakik egy én-rész a lelkünk mélyén, amely erősen idealizál. (szelf-pszichológiiában ezt Grandiózus-énnek hívjuk.)
Ez azt üzeni számunkra, szükségünk van a tökéletessel, a jóval, a teljes szeretettel, elfogadással közösségre lépnünk. A csecsemőben, mivel közel van még a lelki szervezetlensége miatt a kollektív érzésekhez, így ez nagyon erős vágy és a szülőre vetíti, majd ez formálódik a fejlődése kapcsán.
Ugyanakkor felnőtt korunkra is kiben erősebben, kiben már diferenciáltabban, de mindannyiunkban van egy mély vágy a teljesség, a tökéletesség felé. Az idealizált jó felé. Valójában Isten felé, csak hosszú az út odáig, amíg a saját elképzeléseink kudarcain keresztül megérkezünk Őhozzá.
Felnőttként is tud az ember úgy  működni,  hogy még mindig a  szüleit idealizálja, mert nem tudott róluk érzelmileg leválni. Vagy van aki a szüleihez sosem tudott idealizálva kapcsolódni, mert elérhetetlenek voltak testileg-érzelmileg számára, az ilyen ember önmagát, vagy jobb híján felnőve majd egy másik embert, egy társat ruház fel ezzel az idealizált reménységgel, hogy jó, tökéletes lesz hozzá. Ebből a nagy szükségállapotból sok elvárás születik...
Van aki a gyermeke felé meri csak megélni ezt az érzelmi kiszolgáltatottságot. Más valaki a teljesítményén keresztül idealizálja magát.
És még sorolhatnánk, hogy mivel próbáljuk jóvá, kerekké, sikeressé, teljessé tenni magunkat Isten nélkül, esetleg aképpen vele, hogy az elképzeléseinkhez behívjuk, hogy támogasson minket. Milyen furcsa paradoxon: jöjjön, segítsen meg, hogy megoldjam az életem nélküle... Mi emberek nagyon találékonyak vagyunk.
Csak éppen a valódi megoldásra találunk rá a legnehezebben, vagy legutoljára, amikor már minden más próbálkozásunkban csalódtunk, fájdalmakat kaptunk. Tulajdonképpen ez a céltévesztés a bűn.

“Nincsen senki jó, csak egy, az Isten” - mondja Jézus.

Senki sem töltheti be ezt a szükségedet, vágyadat, Te sem önmagadnak. Csak Isten, neked. Mert a magával való kapcsolatra teremtett, így mibennünk nélküle nincs meg a teljesség lehetősége.
Ő az, aki teljesen megért, akivel teljességgel számolhatsz, aki teljesen önzetlenül szeret, aki jobban ismer mint te magadat, aki minden árnyoldaladdal együtt elfogad és a földi sorsoddal együtt (bármi is az) örök jövőt készít számodra.
Ezen a héten figyelgessük kiemelten is ezt a vágyunkat, szükségünket, késztetésünket, ilyen irányú lépéseinket! Osszuk meg Istennel, Őhozzá vigyük, tőle kérjük és várjuk a beteljesülést!

Szeretettel

Szőke Etelka

2017. szeptember 22., péntek


Képtalálat a következőre: „szív alakú természeti képződmények”Túrmezei Erzsébet

A HARMADIK


Valamit kérnek tőled
Megtenni nem kötelesség
Mást mond a jog, mást súg az ész
Valami mégis azt kívánja:
Nézd, tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Messzire mentél, fáradt vagy, léptél százat
Valakiért még egyet kellene.
De tested, véred lázad
Majd máskor, nyugtat az ész, s a jog józanságra int
De egy szelídebb hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Valakin segíthetnél. Joga nincs hozzá, nem érdemli meg
Tán összetörte a szíved
Az ész is azt súgja, minek?
S a szelíd hang újra halkan kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne
és diktálhatna, vonhatna, vihetne,
Lehet elégnél hamar, esztelenség volna
De a szíved békességről dalolna,
S míg elveszítenéd, bizony megtalálnád életed!
Bízd rá magad arra a harmadikra, mert az a szeretet!

2017. szeptember 19., kedd

Hányszor kell még elmondanom… Nem igaz, hogy nem érted meg…. Már megint ezt csinálod…


Képtalálat a következőre: „konfliktus képek”



Mindannyian éltünk és élünk meg konfliktusokat. Életünkében először talán a szüleinkkel, testvérekkel, barátokkal és tanárokkal. Azután a párunkkal, munkatársainkkal, főnökünkkel, gyermekeinkkel. De a legjelentéktele-nebbnek tűnő helyzetekben is kerülünk konflisukba valakivel, például egy vásárlásnál, sorban állás közben vagy éppen a buszmegállóban. Bár konfrontálódni nem szeretünk, mégis már annyira természetes velejárója az életünknek, hogy rendszerint nem is tudatosítjuk mi a részünk benne, ki-mi által gerjed és pusztít vagy éppen épít. Igyekszünk minél előbb túllenni rajta. A konflisukról és kezeléséről számomra Dr. Bagdy Emőke foglalja össze nagyon jól és érthetően Az utak önmagunhoz című könyvének Kommunikáció, empátia, konfliktuskezelés fejezetéből ragadtam ki most nektek néhány gondolatot, amit érdemes megszívlelni. 

 
A konfliktusban érdekesség az, hogy nemcsak két személy között, hanem belső, lelki rendszerben is létrejöhet. Ezek viselik meg az embert legjobban. A belső lelki konfliktusban ....

2017. szeptember 17., vasárnap



                                    GONDOLATOK


Képtalálat a következőre: „szép képek”"Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, földre köpött, és sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született szemeire, majd így szólt hozzá, -Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában, ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért."
                              János 9,5-7


Mindig meglepnek Jézus módszerei. A vak sarat kap a szemére, ami még inkább akadályozza a látást, el is kell mennie a Siloám tavához, annak, akinek ez nem is egyszerű feladat, és egy csodálatos gyógyulás lesz belőle. Valahogy Jézustól imáinkban úgy szeretjük kérni a gyors, szenvedésmentes gyógyulást, kapcsolataink gyors javulását, körülményeink hirtelen jó irányú változását. Jézus pedig sárral, sétával készíti elő az új más minőségű, benne értelmet nyert életet. Mindenkor az Ő műve, de valahol nem akar kihagyni bennünket, a gyógyulás folyamatából. 
    Egyik lányommal kicsiként sok konfliktusom volt. Mindig azt éreztem, hogy provokál, emiatt sokszor fegyelmeztem. Nagyon zavart már,....

2017. szeptember 15., péntek

Kedves Lelkészfeleségek!

Szeretettel hívunk benneteket férjetekkel együtt a Lelkigondozó Szolgálat első filmklub alkalmára! Gyülekezetünk házaspárjait, barátokat is lehet hívogatni!
Ami fontos, hogy mihamarabb regisztráljatok, mert korlátozott a helyek száma.
Etelka
 

   (Házasság ás Családlelkigondozó Szolgálat)F:\RMK Gyökössy Központ\Kézfogás Logó\kezfogas_logo_03_vil2.jpg
család és párkapcsolati témában filmklubot indít....

2017. szeptember 12., kedd








Nyílt levél férjemnek

                                                                     


                                                               
                                                                Kedvesem!

                Sok jó döntést hoztam meg az életemben. Az egyik volt, hogy keresztyénné lettem, a másik, hogy igent mondtam, amikor megkértél, a harmadik, hogy minden gyermekünk születésére gondolkodás nélkül mondtunk együtt igent. Ezek az igenek hitből születtek, és nem tudhattuk, hogy mi lesz ezeknek a következménye. A keresztyénségünk feladattal, időnként áldozattal (de mondjuk mi nem jár azzal), és rengeteg áldással járt. A házasságunkra, és a gyermekeinkre is, ezt tudom mondani.

                Mi az, ami tanulság mégis a kettőnk kapcsolatára nézve? Mi az, ami más, amiben formálódtunk az elmúlt 15 év alatt?

               Már azt tudjuk, hogy kb. a másik mire gondol, hogyan reagál, helyzetekre, mit vár el, minek örül. Bár tudjuk, de így is nehéz ennek megfelelni. Azt hiszem, hogy erre igyekszünk mindketten odafigyelni, annak ellenére is, hogy talán néha kicsinyesnek gondoljuk....

2017. szeptember 5., kedd

Harcolj a férjedért Isten seregében!
„Harcold meg a hitnek nemes harcát, ragadd meg az örök életet, melyre elhívattál…” 1Tim.6:12.

Mit jelent a hit nemes harcát vívni feleségként?   
És milyen küzdelmet jelenthet ez a lelkészfeleségek számára?

Amikor hitharcról hallunk sokszor egyetlen lelki terület jut eszünkbe, ahogyan kiáll a hithű ember istenhite mellett, hűséges marad hitéhez nehéz élet-helyzetekben is. Ha éppen nincsen ilyen megpróbál-tatásunk, akkor hajlamosak vagyunk hálásan úgy gondolni, hogy most számunkra nyugalom időszaka van.
A hitharcnak különböző harcterei vannak lelkünk mezsgyéjén.  A hitünkben való hűséges kiállás mellett a bizalom is néha harcba hív, mert hiszen nehéz bízni, amikor éppen a legnagyobb szükség volna rá, kiderül nem megy könnyen. Ilyen a szeretet dimenziója is. Olyan könnyű a szeretetben is megfáradni, lemondóvá válni, a megalkuvással kibékülni.
Nagy titok ez, de ahogy éljük a szeretetet házastársunk felé, az mind hatással van arra is, ahogyan Isten felé közeledünk, nyílunk, vagy éppen zárunk. És ahogy Isten felé nyitunk...