2013. december 10., kedd

Ha nem szeretnél depressziós lenni: Panaszkodj!

69. Zsoltár


Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé.
2
Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
3
Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
4
Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
5
Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alap nélkül; amit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
6
Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:
7
Ne szégyenüljenek meg miattam, akik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, akik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
8
Mert te éretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én orcámat.
9
Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.
10
Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
11
Ha sírok és bőjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik.
12
Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
13
A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
14
Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.
15
Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;
16
Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
17
Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
18
És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
19
Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
20
Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
21
A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
22
Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem.
23
Legyen az ő asztalok előttök tőrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
24
Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
25
Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól őket.
26
Legyen az ő palotájok puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos;
27
Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sujtottak fájdalmát szólják meg.
28
Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
29
Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne irattassanak.
30
Engem pedig, aki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
31
Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
32
És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.
33
Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!
34
Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.
35
Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és ami csak mozog azokban!
36
Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.
37


És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét.

2013. november 28., csütörtök

Egy kisgyermekes család a templomban van vasárnapi istentiszteleten





A szülők feszülten figyelnek, a templomban a szokott, méltóságteljes csend uralkodik.
A gyermeki léleknek nehéz egy helyben és csendben maradni, szeretne elindulni, vágyik felfedezni
a környezetét, szíve szerint kimenne a kertbe hintázni, majd visszarohanna 5 perc múlva újra a
templomba, s ki-­be szaladgálna a legszívesebben az érdekes, hatalmas faajtón.
Ez a kicsiny emberke mégis ott ül nyugodtan a szülei között. 10 perc eltelte után elkezd
mocorogni, jelzi; már nem bírja így tovább. Anyuka kedvesen és szelíden szól rá: Csssitt, kicsim,
itt csendben kell maradni!
Újabb percek telnek el „nyugalomban”, mialatt a gyermek magában újra éled a lecsendesítő anyai
szózatból és újra izeg-­mozog, jelzi, ez így nem jó neki... A  szülők megint rásuttognak, most apa
szól komoly arccal, tanítja a csöppséget csendbe lenni, templomhoz illő módon viselkedni,
nyugalomra és türelemre inti őt. 10 perc után nyüszögni kezd, majd újabb szülői szóra, hogy
„maradj csendben, viselkedj jól” kitör  belőle a keserves sírás, a percek óta lefojtott érzelmei
miatt.

Anya feszülten felkapja, kimegy vele – hogy ne zavarják az istentiszteletet­, s megnyugtatja, majd
elmagyarázza neki, hogy nem szép dolog így viselkedni. Most miatta nem tudja ő sem
meghallgatni az igehirdetést. Pedig az fontos dolog!


Képzeljük el! Ez a történet ismétlődik, alkalomról alkalomra. Mire ez a kisfiú nagyobbacska lesz,
minden tiltakozást mellőzve fogja már tudni, hogyan is illik viselkedni a gyülekezeti élet során,
önmaga, vágyai, belső rezdülései helyett a templom az egy olyan hely, ahol arra kell figyelni mit
illik, mit várnak el tőle viselkedésekben...és ez a gyermek nem szívesen fog jönni a templomba...


De mi van a mi gyermekeinkkel? Akik ott kell hogy lakjanak, ott kell hogy éljenek? A
legszemélyesebb életterében sem érezhetik szabadnak magukat?

A lelkészgyermekek ezt heti több alkalommal és sok szituációban élik meg: viselkedni kell,
másokra tekintettel lenni, elvárásoknak megfelelni és arra amit ők éreznek és szeretnének, nincs
terep egy hívő közösségben...

Ez persze alap esetben két következménnyel járhat majd felnőttként;  vagy távol tartja magát a
gyülekezeti élettől a megélt rossz élményei miatt. Vagy jelen lesz a gyülekezetben, minta keresztyén lesz, aki mindenben megpróbál majd eleget tenni, sok – sok feszengés és szorongás közepette.


Hogy lehessen harmadik verzió is, nem kellene gyermekeinket máshogy kezelni anyaként, mint a
gyülekezeti gyermekeket lelkésznéként? Miért is ne tehetné meg a lelkészgyermek, hogy egyszer­-egyszer nem jön át vasárnap a templomba, vagy egy gyülekezeti alkalom közepén feláll és bemegy
a saját szobájába és nem nem megy újra vissza. Vagy egy kézműves­ foglalkozáson neki nem
kötelező részt vennie...
Neki ez az élettere is, nem csak a gyülekezete, miért ne érezhetné magát szabadon?
Hogy látjátok ezt kedves Lelkészfeleség Testvérek?

2013. november 21., csütörtök

Hiedelmeink

Mik azok a hiedelmek?
Több generáción keresztül öröklődő érzelmi viszonyulások, különféle élethelyzethez, viselkedéshez, kapcsolódáshoz, melyeknek az eredete rejtett marad.
Például van egy abortusz a családban, melyet utána nagy, feloldatlan bűntudat kísér, akkor túl nagy hangsúlyt kap, vagyis hiedelemmé válik, hogy nem szabad az élet útjába állni, akár 10 gyermeket is köteles a nő felvállalni. És ezt a 3. generáció is megkapja mint rejtett érzelmi örökség, mit sem sejtve ennek keletkezési körülményeiről....

Bizony az egyházban is vannak hiedelmek! 

De szűkítsük le!
Sőt, gyülekezetenként változóak is  a hiedelmek, a gyülekezet saját egyedi történetéből lehet azt megérteni és utána reális módon viszonyulni hozzájuk.
Például, volt két generációval ezelőtt egy nagyon passzív lelkészfeleség, akiről kiderült férjével is rossz a párkapcsolata.  Akkor a sok rossz tapasztalat létrehozott  a gyülekezet vezetőségében egy hiedelmet: a lelkészfeleség akkor hiteles, ha maximálisan jelen van és mindent megtesz a gyülekezetért. ÉS főleg ha passzívnak találják az új lelkészfeleségeket, akkor az mindig gyanús is lesz, hogy talán a férje miatt viselkedik így. A hiedelem: a lelkész pár kapcsolata akkor jó, ha a feleség is sokat tevékenykedik a férje mellett....
Nálatok milyen hiedelmek vannak a gyülekezetben? Hogyan tudnád ezeket magad számára megfogalmazni? Hogyan tudnál reális keretek közé tenni ezeket a hiedelmeket?

Lelkészfeleség hiedelmek lehetnek:
A lelkészfeleség számára a gyülekezet ugyan úgy első  helyen van, mint férjénél
Ha jó a lelkészházaspár kapcsolata akkor sokat vannak együtt jelen és szolgálnak a gyülekezetben.
Ha igazi hívő lelkű a lelkészfeleség, akkor majdnem minden gyülekezeti alkalmon ott van.
Egy lelkészfeleségnek minden gyülekezeti rászoruló tagot azonnal segítséggel kell ellátni.
Egy lelkészfeleségnek kötelező gyülekezeti gyermekmunkát kézbe venni.
Egy lelkészfeleség halk szavú és sosem konfrontálódik.
Egy lelkészfeleség maga az önzetlenség, önérdek-érvényesítést nem is ismer.
Egy lelkészfeleség ne öltözködjön színesen, érdekesen!
Egy lelkészfeleségnek ne legyenek nagy igényei!  Vállaja – és ha lehet büszkén és örömmel viselje – a szegénységet.
….( helyettesíts be Te is, és tedd közzé a blogon a hozzászólásban!)

2013. november 19., kedd

1. Korintus 7:2-6

A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje.  A férj teljesítse kötelességét felesége iránt, hasonlóan a feleség is a férje iránt. A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; s ugyanúgy a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
 Ne fosszátok meg egymást magatoktól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni. Ezt pedig kedvezésképpen mondom, nem parancsként.

Írd meg nekünk!



Szeretnénk lehetőséget adni Nektek, lelkészfeleségeknek, hogy "beszálljatok" ti is a blog szerkesztésébe. Olyan formába képzeltük ezt el, hogy elkülditek emailben azt az anyagot (min. 1 bekezdés - max. 2 oldal mennyiségben), amire szeretnétek, hogy sorstársaitok reagáljanak, pl.:
- egy helyzet - ki, hogy reagálna
- egy dilemma - ki, hogy döntene
- egy kérdés
- egy ötlet
- amiért hálás vagyok
- ami kihívás
- stb.
...bármilyen kapcsolódó témában!

Napi 100-on felüli a rákattintások száma, több, mint 50-en kitöltötték a tesztet, tehát van rá esély, hogy elinduljon a beszélgetés azokban a témákban, amivel kapcsolatban szívesen hallanátok a többiek véleményét is!

Kérjük erre az emailcímre küldjétek: lelkeszfelesegkent@gmail.com
Természetesen ez is futhatna névtelenül. Akár ide is, a megjegyzésekhez is jöhetnek "szösszenetek."

Köszönjük!

2013. november 14., csütörtök

A törékenység ereje

Tökéletlen vagyok, de szerethető.


Mindig kihívás őszintén szembe nézni önmagunkkal, mert nem vagyunk tökéletesek, lehetnénk sok területen sokkal szebbek, jobbak, ügyesebbek. Kicsit megnyugtat, hogy mindenki így van ezzel. A kérdés az, hogy mennyire tudom elfogadni a határaimmal együtt önmagamat, kicsiségemet, gyengeségemet, sebezhetőségemet. Mennyire engedem, hogy látszódjanak a gyenge pontjaim? 

Ez az ereje a sebezhetőségnek: elfogadom, hogy Isten ennyit adott és tökéletlen vagyok. Így lehet visszavágni akár az önmarcangolásnak, akár a "kedves" testvérek nem annyira építő hangvételű kritikájával szemben vagy a Sátán kárhoztatásának: igen, pont ilyen vagyok, de Isten mégis elfogadott. Ha Ő ezt megtette, akkor ezt önmagammal szemben szintén meg kell, hogy tegyem. EZ a békesség, megelégedettség a törékenységemmel képes két vállra fekteti mind a külső, mind a belső kritikát.

Törékeny nő vagy. Merd megmutatni gyengeséged és Isten akkor meg tudja mutatni az Ő hatalmát rajtad keresztül!

"erőtlenség által ér célhoz." 2 Kor. 12:9

2013. november 10., vasárnap

Kérdőív





Köszönjük az eddigi beküldött kérdőíveket! Nagyon hálásak vagyunk, hogy szakítottatok erre időt és hogy valóban őszinte válaszok érkeznek! Rendkívül érdekes dolgok jönnek fel már 10 alatti kitöltésnél is, melyekre a következő bejegyzésekben is fog visszhang érkezni.

Aki még eddig nem tette, bátorítjuk és kérjük, hogy küldje be válaszait, köszönjük! Illetve ismerősöknek körbeküldeni is lehet, akár ezt a közvetlen linket bemásolva, így rögtön elérik:
https://docs.google.com/forms/d/1xBhns_l-6Zw3FLBN9bJkWahdu_6K-Qzk7jYwx6rQHxs/viewform

Hangsúlyozzuk itt is, ez a fajta kérdőívezés 100%-os anonimitást biztosít!

Köszönjük!


2013. november 8., péntek

A parókia sziget

Egy bizonyos burok vesz körül bennünket a parókián. Ez lazulhat, ha nem (csak) ez a munkahelyünk vagy ha gyermekeinken keresztül kicsit jobban bekapcsolódunk a körülvevő társadalom életébe.




Meggyőződésem viszont, hogy a parokiális szolgálat és életmód eléggé elválaszt a normális hívő hétköznapoktól. Maga a tény, hogy jóformán egy második templom a parókia - a templomtól távol eső lelkészlakások esete ilyen szempontból másabb, előnyösebb - akaratlanul is asszociációkat ébreszt az emberekben. Valahogy úgy gondoljuk, hogy a templom mellett egy parókián élni bizonyos viselkedési formákat vonz maga után: milyen ruhában kertészkedünk, milyen hangosan szól a rádió, meddig éghet a villany bizonyos helységekben, stb., stb.

És már kész is a burok. Vannak közöttünk olyan lelkészfeleségek, akik már lelkészgyerekként bele születtek és most tovább élnek ebben. Tulajdonképpen eddig csak parókián éltek. De legyen szó bármilyen hosszú időtartamról, a tendencia elkerülhetetlen: kolostori-burok gondolkodás. 

Milyen ez a burok?
Milyen hatással van ránk, hogy tudjuk, figyelnek minket?
Milyen hatással van ránk, hogy nekünk egy parókián (2. templom) kell keresztyénként élnünk?
Tartható-e a kapcsolat a nem klerikális keresztyén élettel?
Mi menjünk ki többet vagy a többieket hívjuk be gyakrabban?
Vagy nem is olyan nagy probléma ez a burok-dolog? Természetes velejáró, amit el kell/lehet fogadni?


2013. november 7., csütörtök

Ki vagy?





Ennek a kérdésnek mindkét jelentésével küzdhet a lelkészfeleség:

E kérdés utalhat az identitásodra, személyiségedre is, hogy valójában ki vagy és milyen vagy, mit szeretsz és mit nem, mit találsz szépnek, mit találsz viccesnek, mi a te stílusod, mik a kedvenc zenéid, színeid, ruháid, könyveid, művészeti alkotásaid, milyen keresztyén vagy. Mi a hobbid? Mi az, ami kikapcsol? Mi az, amin a legnagyobbakat röhögsz? Mi az, amit csinálsz és közbe akaratlanul is mosolyogsz?
Kihívás lehet ezt egy gyülekezeti közösségben, annak élén (kirakatában) megélni. Vállalni önmagad. Az emberek kíváncsiak, szeretnék tudni milyen vagy, van, akit már ez megrémít. Viszont sokkal rosszabb és fájdalmasabb az a gyarló emberi tulajdonság, hogy az emberek „méricskélnek”, hasonlítanak: magukhoz, más keresztyén nőkhöz, az előző papnéhez és véleményt alakítanak ki rólad. Mindig mérve vagy, mindig értékelnek, folyamatosan. Ki az, aki ez alatt higgadtan önmaga tud lenni? Nem végletekben gondolkozni és vagy teljesen bezárkózni vagy a „megfeleléskényszer oltárán” égni. Érzelmi érettségünk - hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és hogyan reagálunk a kritikára - ezen a területen naponta vizsgázik.

A másik értelmezés a „hogy vagy igazán” kategória. Mi van, ha tényleg kivagyok, kikészültem. Elegem van a gyülekezetből, a presbiterekből, a programokból, az egyházlátogatásból, a pletykákból, a széthúzásból, az elvárásokból, a sütésből, a napok és programok összeolvadásából, a rendszertelenségből a bizonytalanságból…elmondhatom ezt? Láthatják-e ezt rajtam? Megmutatható, kimutatható-e a lelki kimerültség ebben a szerepkörben?


Ha beszélnék róla, vajon megértené-e egy mezei hívő, hogy min megyek én át? Vagy túl nagy a szakadék a parókiai élet és a hétköznapok között, hogy az együtt érző tekintet mögött fogalmuk sem lenne, min megyek keresztül?

2013. november 6., szerda

Start!


Egy férfi, valamikor, kb. 17-18 éves korában úgy dönt, esetleg elhívást érez vagy kap vagy úgy érzi, hogy kap arra, hogy lelkipásztor legyen. Javarészt az megy teológiára, aki gyülekezeti lelkipásztor is szeretne lenni és aki ezt a pályát választja, az "A" terv szerint élete végéig szóló szolgálatot választ.

Mindeközben valamikor feleséget is keres és választ, hozzáillőt. Olyat, akivel ez a nem-8-5-ig-állás, hanem a hálószobánkba-is-bármikor-bejönnek szolgálat működne.

Nyilván vannak különbségek, ha valaki ebbe nőként 19 évesen "száll be" vagy kicsit később, amikor szélesebb látókörrel rendelkezve dönt és mond igent férjének és a mindenkori gyülekezetnek: lelkészfeleség lesz.

Milyen fajta felkészülés előzi meg ezt a döntést?
Mennyire készültünk tudatosan erre a szerepkörre?
Sikerült-e felkészülnünk?
Meg tudunk-e osztani nagyobb jelentőségű "erre aztán igazán nem készítettek fel" pillanatokat a saját életünkből?
Mit javasolnánk a következő nemzedéknek?
Talán ez a blog és a tréning alkalmak szolgálhatnak egyfajta felkészítő eszközként is azoknak, akik komolyan gondolkoznak azon, hogy egy lelkészhez menjenek hozzá?

A kép Thatcher-ről: született vezető volt. Nem mindenki az. Viszont minden lelkészfeleség vezető! Vagy nem?

2013. október 24., csütörtök

FELESÉG IS VAGY? VAGY CSAK LELKIPÁSZTOR FELESÉG?

Van férjed is, vagy csak lelkészférjed?
Azon kívül, hogy jelen vagy a gyülekezeti életben, hogy ott számíthat rád a férjed, hogy a női, gyermekmunka területén és egyéb helyeken bevonható vagy, hogy meghallgatod esténként, mi minden van benne, történt vele, hogy megértő vagy és alkalmazkodó sok mindenben, hogy megvan általában a hétvégétek menete is...
Vársz-e valamit a férjedtől?



Ha a női lélekre gondolok, meg kell fogalmaznom, hogy a nő tele van vágyakkal a férfi felé, ami azt jelenti, hogy  sok mindent értékel és igényel a  férfi részéről, és kíván adni számára. Nem adja alább és 

Minden férj vágyik – különösen is a lelkészférjek – a megértő feleségre

 MILYEN IS A MEGÉRTŐ FELESÉG?

Egy lelkészcsaládban, általában a szombat délután és este az amikor a család nyugodtabban együtt, van. Négy szombat közül azért minden másodikon csak akad valami teendő... A nagymama  körülbelül 3 havonta egyszer tud egy hétvégére eljönni, szombat este vigyázni a gyerekekre. Ilyenkor a feleség buzdítására

Sor-rendben?

Hogy is vannak ezek? Melyik van az első helyen?
Szolgálni a gyülekezetbe – családot tűzoltó jelleggel ellátni?
Szolgálni a gyülekezetben – a családban is mindent rendjén, idejében megtenni, elvégezni, a kettőt összehangolni?
Vagy; szeretni a családomat, - és szolgálni a gyülekezetemet.

Ha szereted a tiéidet, úgy hogy odafigyeltél rájuk,  máris szolgáltad a gyülekezetet is, mert ők is kaphatnak  majd tőled érdemi odafigyelést. Szeretni pedig nem lehet gyorsan, letudva.

Lelkészcsaládban felnőtt férfi...


Lelkészcsaládban felnőtt férfi fogalmazta meg:

Anyám sosem ért rá, hogy igazán figyeljen ránk gyerekekre is. Mindig volt valami tennivalója a gyülekezetben, mindig jött hozzá valaki, aki elementárisan fontos volt. Ahogy látom a feleségemet a gyermekeinkkel bánni, azt gondolom anyám nagyon rosszul csinálta.

A gyülekezeti ügyeket, időnként át tudta volna más is venni, azt szinte bárki megtehette volna, nekem viszont senki más, csak ő lehetett volna az anyukám!

Egy felnőtt lelkésznő emígyen


Egy felnőtt lelkésznő emígyen:
„Most várom a második babámat, de nem tudom igazán átadni magam az anyai örömnek. Sőt!

Ahogy a másfél éves gyermekemre nézek és visszagondolok, hogy 6 hetes kora után milyen sokat voltak vele a nagymamák és a gyülekezeti nénik míg én szolgáltam – megjelenik bennem a kérdés:


     kinek szülöm én ezt a második gyereket: a gyülekezeti néniknek?

Egy felnőtt nő...



Egy felnőtt nő, aki sokgyermekes lelkészcsaládban nőtt fel krízisbe lévén visszagondolva saját családi élményeire emígyen fogalmazott:

"Apámról azt tudom elmondani, hogy ő volt a tiszteletes úr. Nekem nem volt apukám.
Anyám pedig lényegében a lelkészfeleség volt. Ránk mindent megcsinált, példamutatóan vitte a házi dolgokat is, és a gyülekezeti szolgálatokat. De azt nem kérdezte meg egyetlen alkalommal sem amikor fontos lett volna: Kicsim, ma olyan szomorkás vagy, mi a baj?"

Kép: parókia.hu

ISMERŐS-E SZÁMODRA EZ A TÖRTÉNET? MOND E NEKED VALAMIT?

Egy feszített tempójú hét után következő hétvégén gyülekezeti programok vannak. Szombat templomtakarítás, ahol apa és anya mindenkivel beszélget, mindenre figyel. Gyermekek játszanak a gyerekekkel. Együtt ebédelnek a gyülekezettel. Vasárnap istentisztelet után presbiteri délután. Elpakolással együtt, mire elmegy az utolsó ember is, már fürdés idő következik.

A 3 éves kisleány elkezd nyöszörögni, egyre jobban ellenkezni, majd fájdalmas sírásban kitörni, hogy nem szeretne még fürdeni, játszani akar. A szülők is fáradtak. Nem értik, hát tegnap is ma is eleget játszhatott. Fürdés ideje van – hangzik apa végső válasza a jelenetre.
És a kislány hüppögve, nagyon nehezen megvigasztalódva fürdik le anya segítségével.

Ha ez a kisleány felnőtt lett volna, meg tudta volna fogalmazni;
„nem szeretném, hogy máris le kelljen feküdni és a hétvégének vége legyen, amikor velem nem is törődtetek semmit! Játszatok még velem, bárcsak én is számítanék nektek!”


De gyermekként csak sírt és a meg nem értettség sötét érzéseivel küszködve hüppögött...


2013. október 20., vasárnap

Szintén az őszinteség szintjéről, őszintén

Mi a lelkész, ha megszűnik a lelkipásztori foglalkozása? Ha többé nem lenne hivatása a gyülekezetének lelkipásztora lenni? Ha többet nem kellene szószékre állnia, prédikálnia, imádkoznia, temetnie, keresztelnie, esketnie…csak egyszerűen gyülekezetbe járni. Mi maradna hitéből a megszokott rutin, környezet, szerepkörök, elvárások nélkül?


Néha jó ebbe is belegondolni és kicsit elgondolkodni azon, hogy vajon a sorrendiség tekintetében: szolgálunk, mert Isten megváltott bennünket vagy azért szolgálunk, mert ez a feladatunk és úgy gondoljuk, valamennyire bele fog számítani megváltásunkba is ez a munka?
Melyik sorrend jellemez minket?


A lelkipásztor feleségének nagy szerepe lehet abban, hogy otthon segítsen megteremteni azt a légkört, ahol lehet őszintének lenni, és nem kell egy bizonyos elvárt viselkedést produkálni. Anániás és Szafira holtan estek össze, mikor kiderült, hogy többet mutattak, mint amik ők valójában voltak. Ilyen komolyan veszi Isten, hogy mennyire vagyunk őszinték hitünkben, szolgálatunkban és mennyire engedjük a környezetünket is – család, gyülekezet – őszintén megélni hitüket és milyen nyomást tapasztalunk (vagy mi generálunk?) a tartalom nélküli külsőségek megvalósítására. 

2013. október 15., kedd

Hiszem és vallom

Hitéletünk eléggé bensőséges terület, bár Jézus kéri, hogy ne legyen magánügy, mivel a keresztyén hit, természeténél fogva "megosztani való."

Lelkészfeleségként annyi a különbség, hogy állandóan figyelik hitünket. És mivel a szívekig nem látnak el - tisztelet a lelkek megítélésének ajándékával bíróknak, melyekből sokkal kevesebb van, mint amennyien gondolják magukról - így a "jelek" alapján vonják le a következtetéseiket.

"Most nincs jól lelkileg."
"Most gyenge a hitében."
"Ma nincs jó napja."
"Biztos nem olvasott még ma igét."

Előfordulhat persze, hogy "jó" megítélést kapunk. Mindkét esetben fennállhat azonban, hogy pont nem úgy vagyunk, ahogy a "jelek" mutatják. Mit teszünk ilyenkor? Hagyjuk, hogy mindenki gondoljon, amit akar? Vagy megerősítjük az álláspontjukat? Vagy gondosan elmagyarázzuk, hogy is vagyunk valójában?

Hogyan kezeljük az "állandó vizsgálódás tárgya" jelenséget a hitéletünk tekintetében?
Mennyire lehetünk őszinték?

Pár, társ, partner

Jó volt hallani a minap, ahogy egy lelkipásztor barátom beszámol arról, hogy egy lelkész-csendes napon az első téma/kérdés az volt: Hogy van a feleséged?

Kicsit talán megdöbbentve érte a résztvevőket a kérdés a 67 éves idős, tapasztalt és hiteles lelkipásztor szájából, aki azzal folytatta, hogy "ne feledjétek, a feleségetek az első számú harcostársatok a fronton." Aztán jött a beszélgetés a napi elcsendesedésről és a lelki harmónia fontosságáról egy ilyen szolgálatban. A lelkipásztor hite, hogy éppen hogy van Istennel, sok mindenre hatással van, talán legjobban a házasságára és a feleségével való kapcsolatára. Egy lelkész egészen őszintén be is vallotta, hogy a felesége konkrétan megosztotta vele: sokkal jobb testileg is együtt lenniük, mikor a hitében minden rendben.

2013. október 5., szombat

Bevezető

   
     Vasárnap reggel van. A gyülekezeti tagok már ünneplőbe öltözve vegyes érzésekkel úton vannak a templom felé. A fogadó bizottság, a perselyes nénik és az elcsendesedésre vágyók már megérkeztek. A lelkipásztor egyedül ül a szobájában és a kávéját kortyolgatva a prédikációja jegyzeteit futja át.

     És ott van ő is. A gyülekezet, a gyerekszoba és a férje között áll és egyszerre lesi, hogy megérkezett-e már a keresztelős család, hogy jó helyre üljenek a gyászolók, hogy olyan állapotba legyen a konyha, hogy egy órára ott tudja hagyni, hogy a gyerekeknél legyen zsebkendő és énekeskönyv és a férje magával vigye szemüvegét. Ő lenne a lelkész felesége. De mégis, kicsoda ő? Milyen egy lelkészfeleség?

 

Nagy fába vágtuk a fejszénket...
Ebből a leírásból is vannak, akik teljesen magukra ismernek, vannak, akik részben és vannak, akiknek egészen máshogy néz ki egy vasárnap reggel. Ezért sincs könnyű dolgunk, hiszen mindenki más, mindenkinek más a férje, gyülekezet, lakóhelye, stb. Mégis rengeteg dolog van, ami összeköt és azért is vagyunk itt, hogy erről a szép, de kihívásokkal teli szerepkörről beszélgessünk és őszintén megosszuk mindazt, amit lelkészfeleségként megélünk, legyenek azok győzelmek, harcok, kudarcok vagy éppen kérdések:

- Hol a helye a lelkészfeleségnek?
- A férje mellett, alatt, felett?
- Az első sorban, a hátsó sorban?
- A templomban?
- A konyhában?
- A hittanórán?
- Az orgona mögött?
- A presbiterek között?
- Mik a kötelességei? Ki határozza ezt meg?
- Milyen elvárások veszik körül?