A szülők feszülten figyelnek, a templomban a szokott, méltóságteljes csend uralkodik.
A gyermeki léleknek nehéz egy helyben és csendben maradni, szeretne elindulni, vágyik felfedezni
a környezetét, szíve szerint kimenne a kertbe hintázni, majd visszarohanna 5 perc múlva újra a
templomba, s ki-be szaladgálna a legszívesebben az érdekes, hatalmas faajtón.
Ez a kicsiny emberke mégis ott ül nyugodtan a szülei között. 10 perc eltelte után elkezd
mocorogni, jelzi; már nem bírja így tovább. Anyuka kedvesen és szelíden szól rá: Csssitt, kicsim,
itt csendben kell maradni!
Újabb percek telnek el „nyugalomban”, mialatt a gyermek magában újra éled a lecsendesítő anyai
szózatból és újra izeg-mozog, jelzi, ez így nem jó neki... A szülők megint rásuttognak, most apa
szól komoly arccal, tanítja a csöppséget csendbe lenni, templomhoz illő módon viselkedni,
nyugalomra és türelemre inti őt. 10 perc után nyüszögni kezd, majd újabb szülői szóra, hogy
„maradj csendben, viselkedj jól” kitör belőle a keserves sírás, a percek óta lefojtott érzelmei
miatt.
Anya feszülten felkapja, kimegy vele – hogy ne zavarják az istentiszteletet, s megnyugtatja, majd
elmagyarázza neki, hogy nem szép dolog így viselkedni. Most miatta nem tudja ő sem
meghallgatni az igehirdetést. Pedig az fontos dolog!
Képzeljük el! Ez a történet ismétlődik, alkalomról alkalomra. Mire ez a kisfiú nagyobbacska lesz,
minden tiltakozást mellőzve fogja már tudni, hogyan is illik viselkedni a gyülekezeti élet során,
önmaga, vágyai, belső rezdülései helyett a templom az egy olyan hely, ahol arra kell figyelni mit
illik, mit várnak el tőle viselkedésekben...és ez a gyermek nem szívesen fog jönni a templomba...
De mi van a mi gyermekeinkkel? Akik ott kell hogy lakjanak, ott kell hogy éljenek? A
legszemélyesebb életterében sem érezhetik szabadnak magukat?
A lelkészgyermekek ezt heti több alkalommal és sok szituációban élik meg: viselkedni kell,
másokra tekintettel lenni, elvárásoknak megfelelni és arra amit ők éreznek és szeretnének, nincs
terep egy hívő közösségben...
Ez persze alap esetben két következménnyel járhat majd felnőttként; vagy távol tartja magát a
gyülekezeti élettől a megélt rossz élményei miatt. Vagy jelen lesz a gyülekezetben, minta keresztyén lesz, aki mindenben megpróbál majd eleget tenni, sok – sok feszengés és szorongás közepette.
Hogy lehessen harmadik verzió is, nem kellene gyermekeinket máshogy kezelni anyaként, mint a
gyülekezeti gyermekeket lelkésznéként? Miért is ne tehetné meg a lelkészgyermek, hogy egyszer-egyszer nem jön át vasárnap a templomba, vagy egy gyülekezeti alkalom közepén feláll és bemegy
a saját szobájába és nem nem megy újra vissza. Vagy egy kézműves foglalkozáson neki nem
kötelező részt vennie...
Neki ez az élettere is, nem csak a gyülekezete, miért ne érezhetné magát szabadon?
Hogy látjátok ezt kedves Lelkészfeleség Testvérek?
Gyerekként ezt átéltem, de akkor kevés hátrányát láttam ennek. Szülőként persze szeretném sokkal tudatosabban szétválasztani ezeket a felületeket. Az alapvető gond szerintem az, hogy a magam életében sem tudom ezeket elválasztani egymástól - nyilván gyerekkoromban is teljesen normális volt, hogy a mi életünk összefonódott a gyülekezetével, hogy mindig jobbnak kellett lennem, viselkednem, hallgatnom. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy városi közegben, több lelkészes gyülekezetben ez mégis könnyebb.
VálaszTörlésKedves Gy.E.R.! Sok szeretettel köszöntünk a blogon és köszönjük, hogy tovább görgeted ezt a kérdés-fonalat!
TörlésTöbbiek?
Nem lelkeszfeleseg vagyok, hanem lelkeszno, raadasul miota a gyerekek megvannak, nem gyulekezeti teruleten dolgozom, de a tema ugyanugy erinti a gyerekeimet. Mostanra (8 ev gyerekes rutin utan) mar mindenfele lelkiismereti problema nelkul megengedem, hogy ha a gyerekek vasarnap nem akarnak templomba menni, akkor ne menjenek. Felvaltva maradunk otthon a ferjemmel veluk, ha igy adodik. Nem akarom, hogy kenyszerkent eljek meg a hitet, ami igazabol a szabadsag kulcsa. Ha mar ott vagyunk a templomban, akkor altalaban nincs gond, mert a gyerekfoglalkozason vannak. De semmi nem kotelezo. A celom, hogy csupa kellemes asszociaciojuk legyen a templombajarassal kapcsolatban - hosszu tavra tervezek. Az meg, hogy mi szolnak masok: egyreszt tobben megertik, mint ahogy korabban gondoltam volna, sot egyet is ertenek. Masreszt ugyse lehet mindenkinek tetszeni, barmit tesz az ember.
VálaszTörlésSzia Anyahajó, köszönjük, hogy írtál és Téged is sok szeretettel köszöntünk!
TörlésSziasztok! Ez nálam elég nagy dilemma volt az utóbbi időben. A nyáron próbáltunk meg vasárnaponként istentiszteletre járni a gyerekekkel (4 és 3 évesek), de ha végig is üldögélték, általában nem síri csendben. Volt, hogy csörögtek a kisautók vagy leesett a ceruza vagy kérdeztek ezt-azt hangosabban és persze az "ott van apa" megjegyzés sem maradhatott el. :) Engem ez nem zavart, bár az inkább, hogy sokszor elég nyögve-nyelve indultunk el. Aztán kiderült, hogy a gyülekezteben (főként az idősebbek körében) többen nem örülnek, hogy "lármáznak" gyerekek meg, hogy még "nem valók a templomba". Én egy ideig eléggé elkeseredtem emiatt, de aztán ahogy a hideg idő és a megfázás jöttek, elmaradt a templomba járás is. De a mai napig nem tudom, mi lenne a jó. Szoktatni a gyerekeket a gyülekezethez és a gyülekezetet is a gyerekekhez vagy egyelőre jegelni a témaát?!
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés