Meggyőződésem viszont, hogy a parokiális szolgálat és életmód eléggé elválaszt a normális hívő hétköznapoktól. Maga a tény, hogy jóformán egy második templom a parókia - a templomtól távol eső lelkészlakások esete ilyen szempontból másabb, előnyösebb - akaratlanul is asszociációkat ébreszt az emberekben. Valahogy úgy gondoljuk, hogy a templom mellett egy parókián élni bizonyos viselkedési formákat vonz maga után: milyen ruhában kertészkedünk, milyen hangosan szól a rádió, meddig éghet a villany bizonyos helységekben, stb., stb.
És már kész is a burok. Vannak közöttünk olyan lelkészfeleségek, akik már lelkészgyerekként bele születtek és most tovább élnek ebben. Tulajdonképpen eddig csak parókián éltek. De legyen szó bármilyen hosszú időtartamról, a tendencia elkerülhetetlen: kolostori-burok gondolkodás.
Milyen ez a burok?
Milyen hatással van ránk, hogy tudjuk, figyelnek minket?
Milyen hatással van ránk, hogy nekünk egy parókián (2. templom) kell keresztyénként élnünk?
Tartható-e a kapcsolat a nem klerikális keresztyén élettel?
Mi menjünk ki többet vagy a többieket hívjuk be gyakrabban?
Vagy nem is olyan nagy probléma ez a burok-dolog? Természetes velejáró, amit el kell/lehet fogadni?
ebbe valószínűleg bele lehet őrülni...félelmetesen hangzik, az h állandóan figyelnek, de tényleg így van
VálaszTörlésSajnos igen, volt már erre is tragikus példa. Mindenesetre azért van Remény!
TörlésKérünk írj becenevet, hogy megszólíthassunk! Köszönjük!
"meddig éghet a villany bizonyos helységekben" ?? hát ez meg mit jelent?
VálaszTörléshát ez: "Tartható-e a kapcsolat a nem klerikális keresztyén élettel?" ?
ezekhez lehetne kérni egy pár szóval bővebb magyarázatot, jelentést?
előre is köszönet
Szia! Kérünk, írj becenevet, hogy megszólíthassunk, köszi!
VálaszTörlésMeddig éghet a villany: van olyan parókia, ahol jól látszik mondjuk a nappalinak, dolgozónak, esetleg hálószobának az ablaka az utcáról. Főleg egy kisebb településen azt is szájára veheti a nép, hogy pl. sokáig készül a lelkész - túl hajtja magát, vagy a konyhában: sokáig süt-főz a papné, máskor nincs ideje, vagy egyéb gondolatok a többi helységhez kötve is...
Tartható-e a kapcsolat...: itt a teljes időben szolgáló keresztyének és a nem parókián élő, világi foglalkozással rendelkező keresztyének kapcsolatáról van szó - sokszor elég nagyok a különbségek, pusztán azért, mert a parókiális szolgálatok elszigetelhetnek a "valós hétköznapoktól", évtizedek múltán elég nehéz lehet a másik oldalt is megérteni, milyen lehet csak gyülekezetbe járó/szolgáló/önkénteskedő mezei keresztyénnek lenni.
Eleve korán kezdődik a lelkészi szolgálat. Vannak országok, ahol a teológiára csak már másik diplomával és 3-4-5 év világi munkatapasztalattal lehet jelentkezni 30 fele. Huszonpár évesen belecsöppenni ebbe és utána megállás nélkül benne élni, talán nem annyira ideális. 10-15 évente lehetne szünetet tartani, kitekinteni... persze ez távol áll a realitástól...
Azt hiszem, talán a gyülekezeti tagokat is érdemes volna arra tanítani, hogy hogyan viszonyuljanak a lelkészcsaládhoz, ami egészséges családi életet eredményez, és nem keseríti meg úgy a szolgálatban állók családi életét, hogy elviselhetetlen terheket raknak lelkészek és házastársaik nyakába. Talán sok házasság megromlását lehetne megelőzni, ha a gyülekezetek tagjai tudomásul vennék: A parókián nem kis Jézus Krisztusok laknak, hanem hozzájuk hasonló EMBEREK! Emberi érzésekkel, igényekkel, teremtettségből fakadó tulajdonságokkal!
VálaszTörlésA lelkészcsalád a parókián van otthon! Hagyják , hogy otthon lehessenek! Otthon érezhessék magukat! Hadd lehessen a parókia is igazi otthona az ott lakóknak!
Bizony! :)
TörlésTanítani kell a gyülekezetet! - ezt sokat hallottuk jó tanácsként a teológián.
TörlésNekem azonban maradt egy hiányérzetem ezzel kapcsolatban: ki tanítsa a gyülekezetet? Hitbeli tanítást adhat, sőt adjon - hiszen azért van ott - a gyülekezet lelkésze.
De nem látom magam előtt a szituációt, hogy a tiszteletesúr felnyargal a szószékre, és közli, hogy mától tessék minket békén hagyni, de legalábbis engedtessék meg, hogy "normális" családi életet élhessünk, mert mi is emberek vagyunk.
Ha vendéget hív a lelkész - mármint vendég igehirdetőt, előadót egy csendesnapra, stb. - akkor meg ráfogják, hogy a maga szája íze szerint választ "szócsövet" magának. Mert akik azt lesik, hogy hol meddig ég a villany, azokban nem lesz jobb-indulat ebben a kérdésben sem.
Szóval a kérdésem: ki tanítsa a gyülekezetet?
Kedves Ágnes!
TörlésKöszönjük, hogy írtál és abszolút jogos a kérdés.
Az én véleményem az, hogy ha nem is a vasárnap délelőtti prédikációban, de rétegalkalmakon, presbiterin fontos lenne erről beszélni: egészséges határok a lelkészcsalád gyülekezeti szolgálatát illetően. Szerintem hagyjuk a Bibliát tanítani ebben a témában is. A presbiteri bibliaórán felhozni ezt pedig segít a gyülekezeti vezetők, szolgálók körében kicsit megismertetni ennek a szolgálatnak a kényes, törékeny részleteit. Ők aztán ezeket terjeszthetik is a gyülekezetben: "ekkor ne hívd fel a tiszteletest", "ilyenkor nem szereti a tiszteletes asszony, ha zavarják". És ha jön a kérdés, hogy miért, akkor lehet igei magyarázatot adni, hogy ez így jó és egészséges, Isten szerint kedves sorrend. Persze a rossz indulatot ez sem oltja ki, viszont a mezei gyülekezeti tagnak segít alkalmazkodni, együttműködni és a káros hiedelmeket (a lelkészházaspárnak mindig, mindenre van ideje, ereje, mosolyogva ül az ágy szélén és várja, hogy valaki a problémáival besöngessen hozzá este 9:30-kor...) eloszlatni.
Fontos, hogy elinduljon az őszinte párbeszéd a gyülekezeti szolgálók és teljes idejű szolgálók között, mert hatalmas űr tátong a kettő között...
Ábel
Egy lelkész-házaspárral találkoztam nyugdíjba vonulásuk után egy fél évvel. Kérdeztem a feleségtől, milyen a nyugdíjas élet, a válasza ennyi volt: "Fantasztikus! Úgy osztjuk be az időnket, ahogy akarjuk, és kikerültünk a kritikus szempárok kereszttüzéből." De azért az egész előadás alatt egy harmonikus-szerelmes pár látszatát keltették, ahogy végig szorongatták egymás kezét a kulturális előadás alatt. Pedig 70 körül, 40-50 év házasság után, ugyanabban a kitekert kéztartásban másfél órán át annyira nem lehetett ez belülről fakadó... Úgy látszik, a kritikus szempárok kereszttüze a nyugdíjba vonulással se szűnik meg.
VálaszTörlés