Számít a lelkész 

magánélete a gyülekezetben? 

A lelkésznek számít? 

A lelkészfeleségnek számít?

A válási statisztikák tükrében nem túlzás kimondani, hogy manapság nem könnyű házasságban élni. És amit ezek a statisztikák már nem tartalmaznak: hány házasság nem végződik válással, ugyanakkor nincs benne fejlődés, növekedés, biztonság és öröm. Inkább mindennek az ellenkezője...

  

De mi a helyzet a mi házunk táján?

Lelkészpároknak könnyebb, vagy inkább még nehezebb jó házastársnak maradni egymás számára? 

Bizonyára az érmének két oldala van, vannak benne ígéretes lehetőségek, de vannak igencsak nehezítő tényezők is.

Amikor kislány voltam arról álmodoztam, hogy milyen jó

annak, akinek sok barátja van

Akit körül vesznek a játszópajtások, akiknek titkokat lehet sugdosni és akiknek megőrizhetjük a titkait. Együtt lehet kuncogni egy-egy csínytevésen, vagy együtt sírni vele és vigasztalni a nehéz pecekben, órákban. Hála Istennek, én olyan kegyelemben részesültem, hogy a mai napig vannak olyan barátaim, akikkel gyermekkorom óta szoros a kapcsolatom. Van olyan, aki már nem él Magyarországon, de mégis rendszeresen ellátogat hozzánk, és ott tudjuk folytatni a beszélgetést, egymás lelki gondozását, ahol abbahagytuk. A házassággal, a házastársunkkal, a gyerekekkel és a gyülekezeti élettel egy olyan életformát választottunk, vagy kaptunk, ahol a napi vagy heti gyülekezeti alkalmat és a vasárnapi istentiszteletet azokkal az emberekkel töltjük, akik a mi gyülekezeti tagjaink, akikkel rendszeres és személyes a kapcsolatunk.

Átjáróház, vagy börtön?

Lehet, hogy van harmadik választási lehetőség is?

Egy átlagos lelkészcsaládnak a fő feladata: példamutatóan szolgálni, minden pillanatban bizonyságot tenni! 
Avagy egy lelkészcsaládnak is lehetnek határai a határtalan szolgálat tűzében?

Nagyon sok olyan területe van az életünknek, szolgálatunknak, ahol akár megfogalmazzuk, akár nem, meghúzunk határokat, vagy megnyitunk határokat és átjárhatóvá teszünk mind fizikai, mind lelki tereket is. Sőt akár szélsőséges módon itt-ott még átjáróházat is csinálhatunk. Vagy, ha a másik szélsőséget nézzük, akkor lezárt börtönöket, ahol ha kell még rácsokkal is védjük magunkat…

A lelkész gyermeke nem megy a nyári gyülekezeti hittantáborba

Szomorúság tölt el, amikor szülőkkel beszélgetek és elmondják, hogy a gyermeküknek a nyári időszakban milyen sok jó programot szerveztek, hogy örülnek annak, hogy a gyermek igazán feltöltekezhet majd és ők ezt számára biztosítani tudják. 

Mikor rákérdezek, hogy jelentkeztek e  a hittantáborunkba is, kiderül, hogy az időpontja ütközött valami másik programmal – egy kézműves táborral, egy lovastáborral, sporttáborral és most emiatt a gyermek nem fog tudni eljönni velünk...
Azért érzek ilyenkor csüggedést, mert olyan benyomásom van, mintha nem éreznék a szülők a fontossági sorrendet.

Az számít értéknek, hogy a gyermek jól tudjon úszni, hogy egyre jobban lovagoljon és kézbe tartsa az ösztönös állatot és sok minden más …

Családi elemózsia

 Reggeli készülődés, rohanás.

- Gyere reggelizni! Beágyaztál, Mosakodtál? Siessél már, ne húzd az időt!

-Eltetted a tízórait? Megfésülködtél?

-Be van pakolva minden? Tesi cucc?

Talán, akinek iskolás gyermekei vannak ezek a mondatok ismerősek indulás előtt. Rohanás, utolsó instrukciók a gyerekeknek. 

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt. (...) Megvan az ideje a kövek szétszórásának, és megvan az ideje a kövek összerakásának." (Préd 3,1.5)

A-K-Á-C-I-Ó! Holnap pedig felkerül a táblára az utolsó betű is V-A-K-Á-C-I-Ó, és ezzel elkezdődik a két és fél hónapig tartó iskolai szünet. Hány gyermek várja ezt a szót és vele együtt a felszabadult nyári érzéseket. Végre nem kell tanulni és készülni, korán kelni és az iskola rendszerének megfelelni. Mi felnőttek, ha visszagondolunk saját gyermekkorunkra, mi is nagyon vártuk a leghosszabb szünet elérkezését. Sok szülő a gyülekezetben már tavasszal elkezdi szervezni a gyermekének a táborokat. A piac és a lehetőségek tárháza végtelen: a sporttól kezdve a nyelvi táborokig széles a paletta, csak a pénztárca, illetve idő szabhat határt. Mint gyakorló édesanya azt vallom, hogy sok kötött program helyett inkább engedjük át ezt az időszakot a gyermeki lét önfeledt megélésének. Hagyjuk, hogy megélje a játék mélységét és élményét, hagyjuk őt szaladgálni, pancsolni, fára mászni, biciklizni. Engedjük, hogy koszos lehessen, hogy folyjon az arcán a dinnyelé vagy a baracklé, amibe beleharapott. Vagy akár engedjük a semmittevést, heverészést. Engedjük az Ő korlátait is a magunkéval együtt ilyen időszakokban kicsit kijjebb. Hiszen ezek a szabadabb napok és hetek mélyen belevésődnek a lelkükbe, és feltöltik a kis mentális és érzelmi tartályaikat. Ezekkel a teli tartályokkal könnyebben veszik majd a elkövetkezendő akadályokat. Ezek a kötetlenebb idők talán gyermekeinket is nyitottabbá teszik arra, hogy lelki gondjaikat és gondolatikat jobban megosszák velünk.

Az évközbeni hajtásban nem biztos, hogy kellő figyelmet tudunk rájuk szentelni, pedig ép olyan fontos családtagjaink lelki békéje, mint bármelyik gyülekezeti tagé. Beszélgessünk, vagy csak hallgassuk őket, és imádkozzunk együtt. A közös gyülekezeti családi táborok is jó alkalmat adnak arra, hogy kicsit oldottabban, de lélekben talán jobban elmélyülve, éljük meg közösen a hitünket.

Kívánom, hogy a nyári alkalmak, táborok és családi nyaralások igazi, megélt, önfeledt pillanatok és közös nevetések mókázások lélekben gazdagítsanak minket. Merjünk beleharapni gyermekeinkkel együtt egy érett dinnyébe, és hagyjuk, hogy a mi kezünkön is végigfolyjon a dinnyelé. Kacsintsunk össze egymással és emlékezzünk vissza gyermeki énünkre. Szaladjunk be kézen fogva a Balatonba. Merüljünk a víz alá, labdázzunk és vízibiciklizzünk, bolondozzunk a gumimatracon és mindezekért a pillanatokért adjuk hálát Istennek, milyen jó, hogy családunk van és megélhetjük együtt ezeket a hétköznapi csodákat! 

Pintér Brigitta

Végre megérkezett  

a "megváltó" nyár!

Gyülekezeteink életét tekintve az új év mindig szeptember elején indul, a tanévvel együtt és júniusban zárjuk le, összegezzük – ahogy véget ér az iskola is.

Az a tapasztalat, hogy ilyenkorra már mindenki kellően ki van fáradva; lelkész, lelkészfeleség, szolgálók, saját gyermekeink és persze a gyülekezeti gyerekek is.

Gondoljunk most arra, amikor egy pici, pár éves gyermek nem alszik délután és már kora este furcsán viselkedik, nyűglődik, semmi sem jó neki. Elsőre van, hogy szülők sem kapcsolunk,  mindez miről szól, mit üzen felénk. Aztán hirtelen megérkezik egy megvilágosító pillanat és ráeszmélünk, hogy a gyermeknek pusztán annyi a baja, hogy fáradt.

Tanév vége felé nagyjából így működünk mindannyian és ilyenkor már nehezebben alkalmazkodunk, toleráljuk a másikat, vagy ha tesszük is, hogy még megfeszítjük magunkat, akkor máshol indokolatlan mértékben vagyunk haragosak, vagy éppen elzárkózóak…