Számít a lelkész
magánélete a gyülekezetben?
A lelkésznek számít?
A válási statisztikák tükrében nem túlzás kimondani, hogy manapság nem könnyű házasságban élni. És amit ezek a statisztikák már nem tartalmaznak: hány házasság nem végződik válással, ugyanakkor nincs benne fejlődés, növekedés, biztonság és öröm. Inkább mindennek az ellenkezője...
De mi a helyzet a mi házunk táján?
Lelkészpároknak könnyebb, vagy inkább még nehezebb jó házastársnak maradni egymás számára?
Bizonyára az érmének két oldala van, vannak benne ígéretes lehetőségek, de vannak igencsak nehezítő tényezők is.
Először vessünk pár pillantást a megküzdeni valókra!
Már maga az életforma, hogy a lelkész 24 órában szolgál nem kedvez a családi életnek. Mindenki este ér rá az Igével törődni, a gyülekezetbe eljönni. Azért, hogy minden gyülekezeti tag egy héten egyszer valamilyen csoportos formában Ige köré gyűlhessen, a lelkésznek szinte minden este alkalmat kell tartania. Így ő egyáltalán nincsen otthon, az esti közös vacsorákon, sokszor még az esti puszi is elmarad a gyermekek számára. És így persze a feleség számára is.
De hát nem is lehet rá haragudni, mert ez szolgálat, fontos, hogy az emberek közösségi alkalmakon vehessenek részt....
Mindemellett olyan ez az életforma, hogy nagy rugalmasságot igényel. Bármikor közbe jöhet bármi a családilag eltervezett programokra nézve. Hirtelen egy telefon és a lelkész már veszi a kocsikulcsot és talán csak késő este érkezik haza.
Tulajdonképpen a lelkészfeleség ebben a rendszerben csak akkor lehet jó társ, igazi segítő társ, ha mindebben elfogadóan van jelen, ha nem is szélesszájú, de legalább kedves szolid mosollyal támogatja a férjét.
Aki mégis kifejezi nemtetszését, az milyen keresztyén feleség? Aki gátolja a férjét, hogy mások üdvösségét szolgálja...
Milyen feleség az, aki megterheli őt - akinek így is elég nehéz, - azzal, hogy még ő is bejelenti elvárásait, szükségeit...
A legjobb megoldás, ha a feleség szükségei is háttérbe kerülnek és ő is megtalálja, mit tehet a gyermekek mellett felszabadult idejéből a gyülekezetben.
Legalább ez egy közös szolgálat lesz, legalább ebben szorosan tudnak férjével kapcsolódni.
Így alakulhat ki észrevétlenül is, hogy a legfőbb értéke a lelkészházasságoknak a közös szolgálat lesz. Legfőbb és valójában egyetlen is.
És elérhetetlen távolságba kerül az az érzés, még csak apró gondolat is, hogy milyen is az amikor kényeztetjük egymást, amikor arra megy el idő és hasznos energia, hogy csak vagyunk, együtt, átadva magunkat egymásnak, egymásért. "Hogyan szerezhetek neki örömet? Hogyan tehetem boldoggá? Mivel lephetném meg? Hogyan ölthetne testet iránta érzett szerelmem?"
Ezek a kérdések az emberek üdvösségéhez képest érdemtelennek tűnnek.
Pedig azt sejtem szoros összefüggésben is lehetnek...
Multkorjában olvastam az Efézusi levélben, Pál azt írja a gyülekezetnek, hogy növekedjenek fel a szeretetben Krisztushoz, aki a fej.
Szeretetben növekedni...
Ha a lélektan törvényszerűségeit ismerve közelítek ehhez a sokat mondó Igéhez, akkor világossá válik számomra, hogy vannak szélsőséges utak, amiken nincs fejlődés és van egy út, az arany középút, ami a növekedés útja.
Van szélsőséges módokon megélt szeretet, amely nem hoz fejlődést.
Az egyik amikor valaki csak ad. Rengeteget ad, magát nem kímélve. És nem is kér. Sőt, néha valamiből,valahogyan kibukik, hogy ha kaphatna sem élne vele furcsa módon...
Elfogadni nehéz, így komfortosabb és biztonságosabb.
De nem fejlődőképes ez a fajta egyoldalú szeretet.
A másik, amikor valaki csak kapni szeretné a szeretetet, szinte szűksége is van rá, sok elvárás társul őhozzá a kapcsolataiban. Önmagát helyezi a középpontba és őróla szól végső soron minden történés is.
És az az érdekes, hogy globálisan nézve ez a kettő mintha lehetne egy is: azaz csak adni, adni, adni és közben mégis minden őróla szól, az áldozóról, mert rejtve, várná vissza a figyelmet, hogy értékeljék sok sok tettét, hogy titkon azért ő is számítson, legalább apróbb dolgokban...többnek úgysem merné kiszolgáltatni magát.
Az így működő lelkész, a valós kötődési vágyát kiviszi a gyülekezetbe és nem a házastársával éli meg. Ezzel a működéssel sajnos elég sok csalódást és keserű pillanatot okoz majd magának is és a párjának is. Ez a nagy önfeláldozás, áldozat-szerep, idővel megkeseredést hoz, a lelkész is és felesége is felőrlődik, kiég és nem egyszer látunk rá példát, hogy valahogyan (akár egy 3. féllel) kiszáll ebből az egészből. A gyülekezetből is, tán a házasságából is. Sokszor értetlenül állunk is, ilyen eset láttán, hiszen sokáig úgy tűnt, itt maga volt a 24 órás önfeláldozó szeretet. Látható ebben a szomorú forgatókönyvben, hogy nem fejlődőképes ez a fajta szeretet.
Csak a kölcsönös szeretet az, amelyben van lehetőség a növekedésre.
Erre hív bennünket az Úr Jézus is!
(Zárójelben csak egy pillanatra álljunk itt meg és gondoljuk végig, hogy Isten azért adott nekünk szabad akaratot, hogy szabadon döntsünk a vele való szeretet kapcsolat mellett, mert a szeretetnek kölcsönösségre szüksége van...Mi is szabadon kell, hogy döntsünk mellette...)
És ha ezt a fontos igazságot, mint iránytűt magunk elé helyezünk, máris kérdezem, hogy a gyülekezetnek nem kell szeretnie a lelkészt? Nem mondhatják azt a presbiterek, hogy majd egyik esti alkalomra én leszek itt, nyitok és felolvasom az Igét és készülök pár gondolattal. Te meg legyél a feleségeddel ma.
De ennél még vaskosabb az a kérdés, hogy miért is a presbitereken múljon a lelkész házassága?Ez igencsak ijesztő lenne, ha így lenne.
A lelkipásztor nem tehet semmit ezért az egyensúlyért? Hogyne tehetne!!! Mikor mindent ő határoz meg, ő csinál, ő dönt el... nem mondhatná, hogy "most nem leszek itt, ezt az estét már nem tudom megoldani, de nélkülem is itt lesz az Úr és legyetek csak együtt..." "Hogy heti két este a családommal leszek."
Nem mondhatja a lelkész, hogy "nekem is vannak szükségeim, igényeim, családomnak is és házastársamnak is. Mi is szeretnénk egy-egy esetét együtt tölteni, egymásra figyelni."
Bár sokszor biztonságosabb húzni az igát, mint kiszolgáltatni magunkat annak az érzésnek "vajon számítok e én magam is?".
Ahol a lelkész minden idejét és erejét a gyülekezet oltárán áldozza fel, ott a gyülekezet sem fog tudni a szeretetben fejlődni és a lelkész is megreked.
Házassága is egy olyan parkolópályára van kitolva, ahol a szeretet élő és éltető dinamikái helyett a megalkuvás, a csüggedés, a lefojtott harag, az üresség érzése kapnak szabad teret maguknak.
Mindezt miért? Miért nem húzzuk be a határainkat? Lehetséges volna, hogy a szolgálati életforma egy jó menekülési terület is a valódi intimitás elől? "El kell fogadnia a feleségemnek így is, mert az Úrnak szolgálok..."
És a feleség meg elfogadja. Talán azért mert ő is megalkuvásba engedte magát? Mert talán ő sem hisz igazán a szerelemben, abban, hogy amire a lelkünk mélyén vágyunk, azt a biztonságot és örömet adó kötődést megadhatnák párjával egymásnak?
Talán megmaradnak a felszínes kapcsolódásban, és a gyülekezet egy jó lehetőség, hogy mégis összekösse őket...a gyerekeken kívül...
Milyen kár ha így van!!!
Hiszen igazán szép lehetőségeket is rejt magában az, hogy egy szerelmes, szeretetteljes házaspár együtt szolgál Istennek és gyülekezetet vezetnek.
Milyen tartalmas beszélgetéseket élhetnek meg együtt, amikor este a virtuális világgal való kapcsolat, vagy kiégett fáradság helyett elmesélik, kire hogyan hatott mindaz a csoda, amit ma éppen tapasztaltak a gyülekezeti tagok életében.
Milyen öröm volt támogatni valakit, vagy hogyan hatott vissza, amikor valakivel szemben egyházfegyelmet kellett gyakorolni.
Ki, hogyan él benne a szolgálatban, Istenben, mindez csak akkor lesz közös tér, ha valódi érzelmi, meghitt közösséget gyakorol egymással a házaspár, ha biztonságos, örömteli kötődésük van egymással.
Különben mindez az ajándék, amit Isten a lelkészházaspároknak szeretne ajándékozni, mindez csak lehetőség marad. És az öröm helyett csak üröm lesz...
Első renden
nem a gyülekezet hat a házaspárra, hanem a lelkészházaspár
kapcsolatának minősége fogja ösztönösen is formálni a gyülekezetet. Nagy igazság, sokszor mondom: A lelkész a tudattalanjára formálja gyülekezetét. A lelkészházaspár szeretetkapcsolatának minősége tudattalanul formálja a gyülekezet szeretet élményeit.
Persze fontos megjegyezni, hogy ez csak emberi, közösségi, alulnézeti perspektívából igaz, hiszen a gyülekezetekben maga Jézus is ott van és ő is formálja csodáival, jelenlétével meghatározó módon a tapasztalatainkat. Milyen jó, ha a lelkészpár együtt harmóniában és nem ellen munkában van Ővele!
Kedves Lelkészfeleség Testvérem! Te is dönthetsz!
Neked is van ráhatásod mindarra, hogyan éled és élitek az életeteket a gyülekezetben és gyülekezettel együtt!
Hogy hogyan éltek a családotok és Krisztus gyülekezetének javára!
Válaszd hát az életet!
Szeretettel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése