Anyák szolgálatban

     Az anyaság ajándék, kihívás, feladat, teher, öröm... Mennyi akár ellentétes jelentésű szó! Anyává lettünk, és ez míg élünk nem változik. A feladathoz, küldetésünkhöz való hozzáállásunk,  magában hordozza az aktuális viszonyunkat Istenhez, illetve a viszonyunkat gyermekünkhöz. Mindezt a szerepet egy gyülekezet előterében  lelkészként, lelkészfeleségként, láthatóan vegyes hozzáállással viseljük.

Néhány leegyszerűsített anya-típust vizsgáljunk meg a gyermeknevelésünk szempontjából, hogy ezáltal gondoljuk át saját erősségeinket, esetleg gyengeségeinket. ....

1. A hős. Az az anya, aki mindig minta szeretne lenni, aki a mindennapokat is úgy éli meg, hogy mindennek, így a gyereknevelésnek is, tökéletesnek kell látszódnia.  A gyerekek legyenek jól neveltek, jól öltözöttek, udvariasak, és ezekben nincs kivétel. Mindig mindenben részt kell, hogy vegyenek, mindig mindent irányítania kell az ilyen édesanyának, mert csak akkor működik jól, és miden helyzetből a gyülekezetnek is tanulnia kell, hogy hogyan kell ezt jól csinálni. Az ilyen lelkészfeleség a kötelezően jó példa a gyülekezet számára.

Valahol valamennyien valami hasonlót szeretnénk látni gyermekeinken, de ami miatt ez olyan nehézkes az az, hogy a külső, vélt, vagy valós elvárások határozzák meg az anyai szerepet is, és sem a körülmények, sem a gyermekek nem szólhatnak bele a kitűzött célba. 

 Sajnos ebből a közegből sokszor a gyermekek menekülnek, és később is inkább az istentelen világot választják, mint az Istent, és a gyülekezetet. Pedig tudom, hogy mindezt ezek az édesanyák a gyermekeik javát akarva teszik.

2. A gyermekbarát. Ma ez a hozzáállás a legnépszerűbb a szülők részéről, és ez természetesen lelkészcsaládok életébe is beszivárog ez a gondolat.  Ez az anya, nem dönt döntéshelyzetben, hanem a gyermek feladatává teszi, hogy hosszútávú, akár életre szóló döntést hozzon meg. Arra a gyerekre bízza, akinek nem a döntés a dolga, hanem az, hogy megtanulja az útirányt, az igazodási pontokat. Nyilván a kényelem, a könnyebb ellenállás  határozza meg a döntését, és ritkán választja az Isten világát, a gyülekezetet, természetesen később is. Mi a baj ezzel? Hát az, hogy a gyermek vállára nem az életkorának megfelelő felelősség, és teher hárul, hanem ennek a sokszorosa. 

 Látszólag szeretet és elfogadás van a szülő részéről, de közben nyilván a szülő az akaratgyengeségét takargatja ezzel, és a felelősségét szeretné a saját válláról áttenni a gyermekére akarata ellenére. Pedig éppen ebben hatalmas segítség a hitünk, az Isten. Aki éppen a teher hordozásában áll mellettünk, és aki olyan Úr, hogy a tehetetlenségünket is megmondhatjuk neki.

3. Az előrelátó. Ő az, aki nem a jelenben gondolkodik, amikor a gyereknevelésről van szó, hanem akinek a szeme előtt lebeg, hogy mi szolgálja a gyermeke javát hosszútávon. Talán ez az anya, szülő tudja leginkább Istenre bízni a gyermekét, és talán leginkább ő tudja azt is elfogadni, hogy azokkal a képességekkel, amivel a gyermeke rendelkezik, mire képes. Reálisabbak az elvárásai. A hitbeli nevelésében is az a cél, hogy útmutatást adjon gyermekének, és segítse abban, hogy eljusson a döntésig Krisztus mellett, ha eljön az ideje. Nem kényszerből, hanem  meggyőződésből.

  Csak néhány nagyon karakteres anyatípust emeltem ki, hogy gondolkodjunk el mi magunk is azon, hogy milyen célok határozzák meg hitünket, gyermeknevelésünket.

Kívánom, hogy ebben a faladatban is Isten Lelke lelkesítsen, tisztítson, hiszen gyermekeinket azért kaptuk, hogy segítsük őket értelmi, érzelmi, szociális, de természetesen hitbeli fejlődésükben is. Ehhez kívánom Isten áldását minden kedves olvasónak.

                                                                                                   Gergelyné Molnár Lívia