2018. május 31., csütörtök

Isten éltessen!

Képtalálat a következőre: „öröm”
      Az Isten olyan bölcsen alkotta meg a világot, hogy abba ünnep- és hétköznapokat helyezett, hogy megállítson, segítse rendezni gondolatainkat, életünket, kapcsolatainkat. Nekünk, lelkészcsaládoknak az ünnepek egy kissé másként alakulnak, mert azon túl, hogy az ünnep lényegéről beszélünk, aktívan készülünk a gyülekezeti alkalmakra. Hát bizony a legtöbb feladatunk is vasárnaphoz kötődik, illetve az ünnepekhez. Ezek az ünnepnapok így nem a hagyományos gondolkodás szerinti ünnepek, ahol az ige körül együtt van a család és jut idő a pihenésre is. De azzal, hogy lelkészként szolgálatba álltunk, a családunk is belekerül, vagy beleáll a szolgálatba, és számukra, számunkra az ünnep ezzel válik teljessé. Nem mondom, hogy mindig könnyű ezt megélni, de olyan jóleső fáradsággal szoktuk az ünnepnapok, vasárnapok után, az esti imádság idején megbeszélgetni, hogy mennyi minden ajándékkal gazdagított bennünket az Úr......


  Az elmúlt héten egy kedves ünnepi alkalomra voltunk hivatalosak. Nem szokványos ünnep volt, hiszen egy születésnap megünneplése várt ránk, ráadásul lelkészkollégánk egy közeli gyülekezetben a 60. évét töltötte be. Amikor a meghívót megkaptuk, mivel nem jellemző, hogy a családon kívül születésnapokra járnánk, hát nem is nagyon tudtunk mit kezdeni ezzel a meghívással. Jól esett, hogy bennünket is meghívott lelkészkollégánk, és úgy gondolta, hogy szívesen ünnepelne velünk is, de egyben meg is lepett bennünket ez a meghívás. Nem voltunk sokan, de volt valami kedves ebben az együttlétben. Áhítattal kezdtük az alkalmat, ahol az Isten volt a középpontban. Egyik szolgatársunk hirdette az igét, nagy szeretettel, Isten iránti hálával. Lelkészek voltunk jelen, szolgatársak, és néhány lelkész családtagja is eljött. Nehéz volt könnyek nélkül hallgatni az igét. Eszembe jutott, hogy mindannyian, akik ott vagyunk, az ünnepelt és az ünneplők is, milyen sokat köszönhetünk az Úrnak, és milyen áldott így, ilyen közegben hálát adni.
Soha nem jutott eddig eszembe, hogy akikkel együtt szolgálunk, küzdünk gyülekezeteink tagjaiért, egyházunkért, az ige üzenetének megértéséért, akikkel együtt térdepelünk egymástól függetlenül is Isten előtt, emberekért, lelkekért, gyülekezetekért, ügyekért, egyházunkért, azokkal kellene ünnepelni születésnapot. Számomra felemelő volt, így jelen lenni olyan valaki örömében, akivel valóban egy ügyet szolgálunk, akikkel nagyon hasonló harcaink vannak, akik megértik a kérdéseimet, akik hasonló örömöket élünk át. Olyan sokszor a nehézség, az esetleges probléma megosztása jut egy-egy találkozásra, pedig milyen áldott tud lenni, ha egymás örömében Isten előtt osztozhatunk. Feltöltött lelkileg ez a délután. Sokat jelent, amikor nem csupán a bajban vagyunk testvérek, mert mintha az sokkal jobban menne, mint a hétköznapok szeretetközössége.

   Ünnepnapok, hétköznapok, örömök, bánatok, kérdések, küzdelmek, hála, remény... Sok minden vár a hívőre, az Istent szolgálóra, vagy annak házastársára, családjára. De vajon mi az, amit megosztunk másokkal? Jut az örömeinkből, Isten ajándékaiból is valami azoknak, akik között élünk, vagy szolgálunk?

                                                                                                                       Gergelyné Molnár Lívia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése