Lelkészfeleségként annyi a különbség, hogy állandóan figyelik hitünket. És mivel a szívekig nem látnak el - tisztelet a lelkek megítélésének ajándékával bíróknak, melyekből sokkal kevesebb van, mint amennyien gondolják magukról - így a "jelek" alapján vonják le a következtetéseiket.
"Most nincs jól lelkileg."
"Most gyenge a hitében."
"Ma nincs jó napja."
"Biztos nem olvasott még ma igét."
Előfordulhat persze, hogy "jó" megítélést kapunk. Mindkét esetben fennállhat azonban, hogy pont nem úgy vagyunk, ahogy a "jelek" mutatják. Mit teszünk ilyenkor? Hagyjuk, hogy mindenki gondoljon, amit akar? Vagy megerősítjük az álláspontjukat? Vagy gondosan elmagyarázzuk, hogy is vagyunk valójában?
Hogyan kezeljük az "állandó vizsgálódás tárgya" jelenséget a hitéletünk tekintetében?
Mennyire lehetünk őszinték?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése