Emlékszem arra, amikor lelki dolgok gyötörtek. Nem esett jól semmi, csak a gondolataim pörögtek, kedvetlen, erőtlen voltam. Mindkét állapot rettenetes tud lenni, de mégis azt tapasztalom, azt látom másokon, hogy olyan, mintha az ember képes lenne a fájdalmat megszokni, vagy legalábbis együtt élni vele, megtalálni azt a stratégiát, amiben még elviselhető az egész lelki fájdalom....
A családi kapcsolatainkba is be tudja fészkelni magát a fájdalom. Az elvesztett családtag hiánya, az örökös gyötrések fájdalma, az értetlenség tehetetlensége és fájdalma, a függőség okozta lelki, fizikai, anyagi terhek.... Annyi család életében látjuk, hogy a fájdalom családtaggá válik....
Kialakul egy új családi rend, ahol a fájdalom ott ül a beszélgetésekben, beköltözik a hálószobába, ott van a gyereknevelésünkben és fékezi örömünket, felerősíti a falakat körülöttünk.
Kialakul egy új családi rend, ahol a fájdalom ott ül a beszélgetésekben, beköltözik a hálószobába, ott van a gyereknevelésünkben és fékezi örömünket, felerősíti a falakat körülöttünk.
Hogy kezdődött? Ki mondta ki először azokat a bántó szavakat? Milyen régi sérelmeket őrzünk? Hogyan alakul ki, hogy bántó mondatokat kapcsolnak be a mai szelídebb, de ugyanott sebző szavak? Ki kezdte? Hogy vált érdektelenné a számodra fontos ember öröme, élete? Erre néha már a válaszok sem jönnek egyszerűen, kigubancolhatatlanul összekuszálódnak a korábbi sérelmek, fájdalmak szálai.
Böjt van. A vallásos cselekedeteink sokszor kiüresedettekké váltak, már a régi szokások is elmúltak, elvesztek üzenetei. A legrosszabb talán mindebben, hogy még meg is ideologizáljuk őket. A református, vagy a protestáns ember tudja, hogy a böjt nem a húsevés elhagyását jelenti, hanem a lemondást valamiről Krisztusért. Azért, hogy Vele több időt töltsek, hogy jobban rá figyeljek, mint egyébként. Aztán lassan elérkezik úgy a húsvét az életünkben, hogy semmilyen böjtbe nem kezdtünk bele. Vannak jó emlékeim étkezési és egyéb böjtökről. Sok erőt adtak, igazi megtapasztalásokat. Ereje volt, és ereje van... Nem baj, ha a szokást meg tudjuk tölteni tartalommal, ha átélhető tapasztalattá tud válni, amit évszázadokon keresztül a keresztyénség együtt gyakorolt hol mélyebb, hol felszínes tartalommal. De ha valamit nem teszünk abból tapasztalatunk sem lesz. Bele kell vágni.
Emlékszem nagymamám még a nagypénteki böjtöt komolyan vette, és be is tartottuk. Zsír nélkül főzte a tejfölös babalevest, amit tulajdonképpen én magam nagyon szerettem. A böjthöz tartozott, és ami kisgyerekként csak egy szokás volt, később tartalommal telt meg. Legyen a babaleves mellett idő Krisztusra is, mert ez a nap az övé... Igyekeztem többet imádkozni, igét olvasni.

Mennyi kapcsolat tudna meggyógyulni, javulni, ha lenne arra lehetőségünk, hogy foglalkozzunk vele. Nem úgy, ahogy eddig, hanem úgy ahogy még sohasem. Keresve a megoldást, átélve azt, hogy nem egyedül hordozzuk ennek terhét. "Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz."( Ézsaiás 58, 9-11)
Kívánok mindenkinek ilyen böjtöt, ami megújít kívül belül. Isten áldjon meg Benneteket ebben!
Gergelyné Molnár Lívia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése