Melyik úton jársz?

A tékozló fiú

Lukács 15.11-32

Egyik ember az ösztöneinek él, vágyait, kívánságait hajtja. Minden ennek van alárendelve, hogy ő boldog legyen. Mindig van egy látása, hogy mire van szűkségel még a boldogsághoz, mi kell még a beteljesüléshez. Ahhoz, hogy reggelente amikor felébred és a lelkén egy ablakot nyit, akkor ott...
bejöjjön a napsugár, akkor ott hallható legyen a madárcsiripelés és megérezhető a lágy, simogató szellő. Mindig van egy ötlet, hogy mi kell még a beteljesülés érzéshez, a harmóniába való megérkezettséghez. És ha valamit ezekből elér az ember, rájön, ez még mindig nem az. De lesz egy újabb terve, és megint újabb délibáb, aminek kergetésébe forgatja összes életenergiáját és mindenét amije csak van. S végül így tékozolja el az életerejét, önmagát.

A másik ember úgy működik, hogy a  saját zsigeri világával nem törődik, ezeket elfojtja, kifele figyel, mindig másokra, megpróbál elég jó lenni, mert erre van szüksége. Mert mindig is így volt, ő alkalmazkodott és az ő kis belső világához, örömeihez, vágyaihoz nem voltak támogatók.  Lehet így élni, valameddig. Aztán szükségszerűen jön a csalódás, feltör  az elfojtott kívánság,  harag lesz urrá benne, hogy igazságtalan a világ.  Az emberek. Bármit megtett, nem volt elég, nem kapta meg az igazi szeretetet még sem. Furcsa kívülről látni őt, hiszen ő maga zárta el saját magát a valódi szeretettől, azzal, hogy csak a feladataira, a megfelelésre, végső soron önmaga értékére, (vagy inkább értéktelenségére) figyelt. Hiába élt a szerető Atya mellett, közel hozzá, nem szolgáltatta ki magát neki, hanem ő maga teremtette meg jóságával a saját létének alapját.

Két ember ítpus, két hozzáállás az élethez.

A jól ismert Tékozló fiú példázata mindenesetre  arról is szól, hogy mindkét út és élethez való viszonyulás idővel kudarcba fullad és szükség lesz a valódi megoldást megtalálni az élet nagy kérdésére.

Boldogság hajhászása végül egy kiégett állapotot hoz, míg a megfelelés és jónak lenni akarása, olyan önvédelem, amely nem engedi meg az életnek, a valódi értékeknek, közeli, rokoni kapcsolatoknak való örülést. Amely bezárja őt önmagába és kizárja az  életnek való örömünnepéből.

És közben ott van Mennyei Atya, aki az egyiket az út végén várja ölelő karral, hogy az visszaérkezzen,, a másikhoz pedig külön kimegy és szerető szelídséggel kérleli, hogy hagyja ott a merev, szigorú igazságát és lépjen át az ajtón,, menjen be a szeretetteljes, harmóniával átjárt öröm lakomára. Hogy érkezzen meg oda ő is.

Jézus Krisztus azt mondta:   

„Én vagyok az út az igazság és az élet, senki sem mehet az 
Atyához, csak is énáltalam.”
„Én vagyok az ajtó, ha valaki rajtam át megy be, megtartatik...”

Jézus az út a tékozló fiú számára, Jézus az ajtó a a nagyobb testvér számára!

Kívánom kedves Lelkészfeleség Testvérem, hogy ez legyen a Te utad is!

Szőke Etelka