A parókia sziget

Egy bizonyos burok vesz körül bennünket a parókián. Ez lazulhat, ha nem (csak) ez a munkahelyünk vagy ha gyermekeinken keresztül kicsit jobban bekapcsolódunk a körülvevő társadalom életébe.

Meggyőződésem viszont, hogy a parokiális szolgálat és életmód eléggé elválaszt a normális hívő hétköznapoktól. Maga a tény, hogy jóformán egy második templom a parókia - a templomtól távol eső lelkészlakások esete ilyen szempontból másabb, előnyösebb - akaratlanul is asszociációkat ébreszt az emberekben. Valahogy úgy gondoljuk, hogy a templom mellett egy parókián élni bizonyos viselkedési formákat vonz maga után: milyen ruhában kertészkedünk, milyen hangosan szól a rádió, meddig éghet a villany bizonyos helységekben, stb., stb.

És már kész is a burok. Vannak közöttünk olyan lelkészfeleségek, akik már lelkészgyerekként bele születtek és most tovább élnek ebben. Tulajdonképpen eddig csak parókián éltek. De legyen szó bármilyen hosszú időtartamról, a tendencia elkerülhetetlen: kolostori-burok gondolkodás. 

Milyen ez a burok?
Milyen hatással van ránk, hogy tudjuk, figyelnek minket?
Milyen hatással van ránk, hogy nekünk egy parókián (2. templom) kell keresztyénként élnünk?
Tartható-e a kapcsolat a nem klerikális keresztyén élettel?
Mi menjünk ki többet vagy a többieket hívjuk be gyakrabban?
Vagy nem is olyan nagy probléma ez a burok-dolog? Természetes velejáró, amit el kell/lehet fogadni?

Minden férj vágyik – különösen is a lelkészférjek – a megértő feleségre

 MILYEN IS A MEGÉRTŐ FELESÉG?

Egy lelkészcsaládban, általában a szombat délután és este az, amikor a család nyugodtabban együtt van. Négy szombat közül azért minden másodikon egészen biztosan akad valami kivételes jellegű szolgálni való. 
Vegyünk egy példát:
A nagymama  körülbelül három havonta egyszer tud egy hétvégére eljönni, szombat este vigyázni a gyermekekre. Ilyenkor a feleség buzdítására

Egy felnőtt nő...

Egy felnőtt nő, aki sokgyermekes lelkészcsaládban nőtt fel krízisbe lévén visszagondolva saját családi élményeire emígyen fogalmazott:

"Apámról azt tudom elmondani, hogy ő volt a tiszteletes úr. Nekem nem volt apukám.

Anyám pedig lényegében a lelkészfeleség volt. Ránk mindent megcsinált, példamutatóan vitte a házi dolgokat is, és a gyülekezeti szolgálatokat. De azt nem kérdezte meg egyetlen alkalommal sem amikor fontos lett volna: Kicsim, ma olyan szomorkás vagy, mi a baj?"

Kép: parókia.hu

ISMERŐS-E SZÁMODRA EZ A TÖRTÉNET? MOND E NEKED VALAMIT?

Egy feszített tempójú hét után következő hétvégén gyülekezeti programok vannak. Szombat templomtakarítás, ahol apa és anya mindenkivel beszélget, mindenre figyel. Gyermekek játszanak a gyerekekkel. Együtt ebédelnek a gyülekezettel. Vasárnap istentisztelet után presbiteri délután. Elpakolással együtt, mire elmegy az utolsó ember is, már fürdés idő következik.

A 3 éves kisleány elkezd nyöszörögni, egyre jobban ellenkezni, majd fájdalmas sírásban kitörni, hogy nem szeretne még fürdeni, játszani akar. A szülők is fáradtak. Nem értik, hát tegnap is ma is eleget játszhatott. Fürdés ideje van – hangzik apa végső válasza a jelenetre.

És a kislány hüppögve, nagyon nehezen megvigasztalódva fürdik le anya segítségével.

Ha ez a kisleány felnőtt lett volna, meg tudta volna fogalmazni;

„nem szeretném, hogy máris le kelljen feküdni és a hétvégének vége legyen, amikor velem nem is törődtetek semmit! Játszatok még velem, bárcsak én is számítanék nektek!”

De gyermekként csak sírt és a meg nem értettség sötét érzéseivel küszködve hüppögött...

Bevezető

   
     Vasárnap reggel van. A gyülekezeti tagok már ünneplőbe öltözve vegyes érzésekkel úton vannak a templom felé. A fogadó bizottság, a perselyes nénik és az elcsendesedésre vágyók már megérkeztek. A lelkipásztor egyedül ül a szobájában és a kávéját kortyolgatva a prédikációja jegyzeteit futja át.

     És ott van ő is. A gyülekezet, a gyerekszoba és a férje között áll és egyszerre lesi, hogy megérkezett-e már a keresztelős család, hogy jó helyre üljenek a gyászolók, hogy olyan állapotba legyen a konyha, hogy egy órára ott tudja hagyni, hogy a gyerekeknél legyen zsebkendő és énekeskönyv és a férje magával vigye szemüvegét. Ő lenne a lelkész felesége. De mégis, kicsoda ő? Milyen egy lelkészfeleség?

 

Nagy fába vágtuk a fejszénket...
Ebből a leírásból is vannak, akik teljesen magukra ismernek, vannak, akik részben és vannak, akiknek egészen máshogy néz ki egy vasárnap reggel. Ezért sincs könnyű dolgunk, hiszen mindenki más, mindenkinek más a férje, gyülekezet, lakóhelye, stb. Mégis rengeteg dolog van, ami összeköt és azért is vagyunk itt, hogy erről a szép, de kihívásokkal teli szerepkörről beszélgessünk és őszintén megosszuk mindazt, amit lelkészfeleségként megélünk, legyenek azok győzelmek, harcok, kudarcok vagy éppen kérdések:

- Hol a helye a lelkészfeleségnek?

- A férje mellett, alatt, felett?

- Az első sorban, a hátsó sorban?

- A templomban?

- A konyhában?

- A hittanórán?

- Az orgona mögött?

- A presbiterek között?

- Mik a kötelességei? Ki határozza ezt meg?

- Milyen elvárások veszik körül?