Hányszor kell még elmondanom… Nem igaz, hogy nem érted meg…. Már megint ezt csinálod…

Mindannyian éltünk és élünk meg konfliktusokat. Életünkében először talán a szüleinkkel, testvérekkel, barátokkal és tanárokkal. Azután a párunkkal, munkatársainkkal, főnökünkkel, gyermekeinkkel. De a legjelentéktele-nebbnek tűnő helyzetekben is kerülünk konflisukba valakivel, például egy vásárlásnál, sorban állás közben vagy éppen a buszmegállóban. Bár konfrontálódni nem szeretünk, mégis már annyira természetes velejárója az életünknek, hogy rendszerint nem is tudatosítjuk mi a részünk benne, ki-mi által gerjed és pusztít vagy éppen épít. Igyekszünk minél előbb túllenni rajta. A konflisukról és kezeléséről számomra Dr. Bagdy Emőke foglalja össze nagyon jól és érthetően Az utak önmagunhoz című könyvének Kommunikáció, empátia, konfliktuskezelés fejezetéből ragadtam ki most nektek néhány gondolatot, amit érdemes megszívlelni. 

 

„A konfliktusban érdekesség az, hogy nemcsak két személy között, hanem belső, lelki rendszerben is létrejöhet. Ezek viselik meg az embert legjobban. A belső lelki konfliktusban ....

magunkkal folyik az egyezkedés. Vágyaink és szükségleteink csapnak össze a belső bíróval vagyis a lelkiismeretünkkel. Hányszor kerülünk olyan helyzetbe mi is, ahol kétségeink támadnak egy-egy döntésünk felett. Mit csináljak, a vágyaimnak, ösztöneimnek adjak teret vagy hallgassak a lelkiismeretemre. Ha valakinek a lelkiismereti rendszere nem alakul ki, akkor a vágyai és szükségletei szabadon érvényesülnek és mindenkit félre söpör az útból. Akkor nincs belső bíró, amely figyelmeztetné őt, hogy állj meg!

Ha mi magunk megszenvedjük a lelki térben az összeütközéseket és döntést hozunk (például, hogy a tisztesség vagy az érvényesülés dilemmájában...), akkor edződünk is általa. Személyiségünk is formálódik és testileg is jobban érezzük magunkat. Ha az interperszonális kapcsolatainkat vizsgáljuk, akkor a konfliktusokat többféle képen is kezeljük (kezelhetjük), az semmiképpen nem jó, ha az egyik fél mindig önfeladással és alárendelődéssel él. Ez a konfliktuskerülő magatartás, amikor „mindent lenyel” és azt „ nem tudja megemészteni”, így különféle testi kifejezésű utat találó lelki baj fogja elpanaszolni az elégedetlen, elnyomott fél panaszait.

Van azonban egy úgynevezett konfliktusélező személyiségtípus is, aki addig küzd az igazáért, amíg a másik fél bírja a vitát, civódást.

A dominancia és az alárendelődés viszonyában a legoptimálisabban akkor működik amikor a szinkronitás és az együttműködés létrejön. Ez a szimmetrikus együttműködő kapcsolat, ilyen például amikor az egyik fél feldob egy ötletet, a másik fél pedig csatlakozik hozzá és rásegíti. Itt nem érződik ki a domináns és az alárendelődési viszony, hanem megegyezés van és úgy kapcsolódnak egymásba mint a láncszemek. Egymásra való odafigyeléssel az élet nagy problémaiban is az egymáshoz kapcsolódás pozitív útján tudunk együtt működni.

De hogyan kezeljük a konfliktusokat? Megoldani maradéktalanul nem tudjuk, csak kezelni. A konfliktus éppen arról ismerhető fel, hogy nem lehet megoldani, mert akkor mindenki jól járna és nem lennének veszteségek és lemondások. Az „én győzők, te veszítesz” vagy a „te győzöl , én veszítek” változat mellett azonban létezik egy harmadik verzió is. Méghozzá a kölcsönös igénykielégítés. A legsúlyosabb konfliktushelyzetet is lehet úgy kezeli, hogy valamilyen kapcsolati megegyezésre jussunk. Végig kell haladni a problémamegoldási folyamaton. Egyetértünk-e egyáltalán abban, hogy miben áll a konfliktus? Milyen igények gondok, érzések jellemzik a vitás feleket? Ezeket személyesen ún. én üzenetként érdemes közölni. Kerülve a oktató, hibáztató, és ítélkező stílust. Értő figyelemmel kell részt vennünk a másikkal való beszélgetésben és a felszín alatti dolgok alá is engedni kell a beszélgetést.

Az embereknek számtalan helyzetben kell konfrontálódni, de nem vállaljuk ezt fel mert félünk a kimenetétől a frusztrációs érzések másokra tevődnek át. Például, ha a férj és feleség között lévő konfliktusokat nem beszélik meg, az indulat sokszor a gyereken csapódhat le.

Legjobb eredménnyel a konfliktusokat úgy kezelhetjük, hogy ne egymásról beszéljünk hanem egymással és a tárgyról.

­ Erősítsük meg, hogy a másik személyét, emberi értékeit tiszteljük, elismerjük akkor is, ha adott dologban nem értünk vele egyet.

­ Beszéljünk egyes szám első személyben! Én úgy érzem, úgy hiszem, úgy vélem, úgy gondolom, stb.….. és merjük kifejezni érzéseinket. Azután kérdezzük meg a partnerünket is, hogy őt hogyan érinti mindaz, amit elmondtunk...

­ A hiba, tévedés belátása erény. Ha a hibáinkat képesek vagyunk beismerni és kimondani, hogy ne haragudj, tévedtem, nem volt igazam, akkor a partner emel meg téged és biztosan melléd áll.”

Mindezeket kiegészítve, a keresztyén családban a legfontosabb pedig az imádság a hibáinkért, a másikért, a szeretetért. Mindannyian egy tanulási folyamat útján járunk, valaki előrébb, másvalaki pedig hátrébb van, de egy irányba haladnunk, méghozzá a krisztusi szeretet felé!

Isten adjon ehhez mindnyájunknak erőt és kitartást.

Szeretettel: Pintér Brigitta