Lukács 18.18-19.

“És megkérdé őt egy főember, mondván: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerhessem?

Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.”

Kedves Lelkészfeleség Testvéreim!

A gazdag ifjú történetéből sok esetben ezt az első pár mondatot túlszaladjuk. Most ez szólított meg.

Az itt használt jó szócska a  nagyon jót jelenti, az ideálisat, az idealizálhatót, avagy akár a szentet, a tökéleteset.

Az emberben lakik egy én-rész a lelkünk mélyén, amely erősen idealizál. (szelf-pszichológiiában ezt Grandiózus-énnek hívjuk.)

Ez azt üzeni számunkra, szükségünk van a tökéletessel, a jóval, a teljes szeretettel, elfogadással közösségre lépnünk. A csecsemőben, .......
mivel közel van még a lelki szervezetlensége miatt a kollektív érzésekhez, így ez nagyon erős vágy és a szülőre vetíti, majd ez formálódik a fejlődése kapcsán.

Ugyanakkor felnőtt korunkra is kiben erősebben, kiben már diferenciáltabban, de mindannyiunkban van egy mély vágy a teljesség, a tökéletesség felé. Az idealizált jó felé. Valójában Isten felé, csak hosszú az út odáig, amíg a saját elképzeléseink kudarcain keresztül megérkezünk Őhozzá.

Felnőttként is tud az ember úgy  működni,  hogy még mindig a  szüleit idealizálja, mert nem tudott róluk érzelmileg leválni. Vagy van aki a szüleihez sosem tudott idealizálva kapcsolódni, mert elérhetetlenek voltak testileg-érzelmileg számára, az ilyen ember önmagát, vagy jobb híján felnőve majd egy másik embert, egy társat ruház fel ezzel az idealizált reménységgel, hogy jó, tökéletes lesz hozzá. Ebből a nagy szükségállapotból sok elvárás születik...

Van aki a gyermeke felé meri csak megélni ezt az érzelmi kiszolgáltatottságot. Más valaki a teljesítményén keresztül idealizálja magát.

És még sorolhatnánk, hogy mivel próbáljuk jóvá, kerekké, sikeressé, teljessé tenni magunkat Isten nélkül, esetleg aképpen vele, hogy az elképzeléseinkhez behívjuk, hogy támogasson minket. Milyen furcsa paradoxon: jöjjön, segítsen meg, hogy megoldjam az életem nélküle... Mi emberek nagyon találékonyak vagyunk.

Csak éppen a valódi megoldásra találunk rá a legnehezebben, vagy legutoljára, amikor már minden más próbálkozásunkban csalódtunk, fájdalmakat kaptunk. Tulajdonképpen ez a céltévesztés a bűn.

“Nincsen senki jó, csak egy, az Isten” - mondja Jézus.

Senki sem töltheti be ezt a szükségedet, vágyadat, Te sem önmagadnak. Csak Isten, neked. Mert a magával való kapcsolatra teremtett, így mibennünk nélküle nincs meg a teljesség lehetősége.

Ő az, aki teljesen megért, akivel teljességgel számolhatsz, aki teljesen önzetlenül szeret, aki jobban ismer mint te magadat, aki minden árnyoldaladdal együtt elfogad és a földi sorsoddal együtt (bármi is az) örök jövőt készít számodra.

Ezen a héten figyelgessük kiemelten is ezt a vágyunkat, szükségünket, késztetésünket, ilyen irányú lépéseinket! Osszuk meg Istennel, Őhozzá vigyük, tőle kérjük és várjuk a beteljesülést!

Szeretettel

Szőke Etelka