2018. január 12., péntek

Lelkészházaspár ÉFT tréning


Kedves Lelkészfeleségek!

Szeretettel hívunk benneteket Gyökössy Szolgálat szervezésében, 
férjeitekkel együtt egy három napos intenzív együttlétre, ahol házasságotokkal foglalkozhattok aktívan. Ez a lehetőség első renden nem a krízisbe jutott párokat kívánja elérni, hanem az igényes házasokat, akik szeretnék még szebbé, meghittebbé tenni a kapcsolatukat.

Mi lelkészek az egész családunkkal, annak minden érzelmi terhével és örömével együtt szolgáljuk Istent. Ezért nem tolhatjuk háttérbe.......

a magánéletünket sem, hiszen onnan is vagy áldás, vagy átok gyűrűzik tovább. Isten az áldást kínálja valamennyiünknek!

Az együttlét első felében az érzelmi bizonytalanságok, negatív érzelmi körök leépítése lesz a cél, az idő másik részében pedig a pozitív érzelmekkel történő munka kerül előtérbe, az érzelmi biztonság, egymásban való öröm, egymás utáni vágyak megerősítésén dolgozhattok.

A tréning célja, hogy a frusztráció és a magányosodás érzetéből egy érzelmileg biztonságosabb, szeretetteljesebb kapcsolódás jöhessen létre a résztvevő párok között.
Lesznek szemléltetések, prezentációk, de az idő nagy részében a párok egymással külön menve fognak dolgozni.

Amikor együttesen lesz lehetőség reflektálni a párban elvégzett beszélgetésekről, vezetett feladatokról nem szükséges semmit megosztanotok egymással, amit nem szeretnétek. Ilyenkor csak aki úgy érzi valami érdekeset élt meg, ezt szokta jelezni és nem feltétlen személyes tartalmakat. 

Igy a diszkréció 100%-osan adott annak ellenére, hogy csak lelkipásztorok lesznek jelen házastársaikkal. 

Időpont: 2018. Május 1 reggeltől május 3-án délutánig tart az együttlét.
Helyszín:Balatonszárszó SDG Református Konferencia Központ

Vezetők: Szőke Etelka és Szőke Attila

Az Érzelemfókúszú Párterápiás Tréning (ÉFT) ingyenes. Ugyanakkor a szállás és az étkezések költségét a résztvevő pároknak kell finanszírozni.  

Jelentkezési lehetőség és bővebb információ itt érhető el:
www.gyokossyintezet.hu




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése