Szülőtárs vagy házastárs?

      A házasság hetében vagyunk, és mindig megmelegedik a szívem, amikor fókuszba kerül a házasság, hiszen Isten egyik legnagyobb ajándéka lehetne az életben, hogy kapunk egy olyan társat, akivel együtt haladhatunk utunkon, akivel közös lehet az utunk. DE....  Sajnos egyre több olyan emberrel találkozunk, és foglalkozunk, ahol vagy szülőtárssá vált a házastárs, vagy épp ellenséggé.

 Így a házasság hetében fontosnak tartom, hogy azon gondolkodjunk,, hogy hogyan lehet megőrizni a kapcsolat intimitását, mi táplálhatja a szerelmet, és hogyan tovább, ha mindezek már megkoptak a mi életünkben.

   Amikor elindul két ember közötti kapcsolat,  sok minden motiváció lehet mögötte. Lehet, hogy valóban szerelem alakul ki egy férfi és egy nő között. Ha így kezdődik a házasság, .....
akkor van hová visszamenni, ha esetleg elakadás van egy kapcsolatban. De lehet, hogy csak a pánik, hogy egyedül maradok, sodor két embert egymás felé, aztán lesz belőle házasság. Vagy épp a másik rangja, pozíciója, vagyona imponáló. Így is alakulnak kapcsolatok. Aztán lehet egy korábbi kapcsolat bosszúja egy házasságkötés, de természetesen az elhamarkodott terhesség is sürgetheti két ember életének összefonását, vagy épp az erős szülői ráhatás. Nagyon változatos az ok, amiért, és ahogyan két ember végül házassági szövetségre lép. Azt hiszem, ha nem a szerelem, akkor onnantól kezdve mindegy, hogy mi más volt az elindítója, hogy az ember az oltárnál, vagy az úrasztalánál igent mondott. Nyilván az lenne a legszebb, ha a szerelem lenne a fő motivációja a kapcsolatoknak, de tudjuk, hogy közel sincsen így. De azt gondolom, és így is tapasztalom, hogy jobb alap, ha az ember szerelemből dönt, hogy összeköti az életét valakivel, de semmi sincsen elveszve, ha mégsem ennyire egyértelmű a házasságkötés motivációja. Miért? Mert a házasság nem attól jó és áldott, hogy mi volt a kiindulópont, hanem minden azon múlik, hogy mit építünk rá, és kivel építkezünk. Istennel, egyedül?

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a házasság, a szerelem döntés. Időnként minden nap el kell dönteni, hogy a párommal akarom élni az életemet, tehát ha gond van, nem ellene, hanem a közös jövő érdekében keresem a megoldást. Nagyon sokat segít, ha a küzdelmeket az Istennel való kapcsolat ölelésében élem át, hiszen Ő segít abban, hogy ne csak magamat lássam, hanem az Ő szándékán és szemén keresztül férjemet, feleségemet, a kapcsolatunkat.

 Emlékszem a házasságunk első néhány hónapjában, amikor az összecsiszolódás folyt egyszer nagyon rosszul esett, amit a férjem mondott, és azon gondolkodtam, hogy összecsomagolok és hazamegyek. Ez a gondolat néhány másodpercig tartott, mert utána azon gondolkoztam, hogy hova megyek, mit mondok a szüleimnek, ez tényleg olyan komoly dolog, amin fel kell kapni a vizet..... Aztán úgy döntöttem, hogy erről inkább a férjemmel beszélek, és nem másoknak, minthogy éppen őrá tartozik és nem másokra. Azután ahogy telt az idő ki kell mondani, hogy a gyermekek születése nagy feladat a házasság ápolása szempontjából is. Hiszen a gyerekek ellátása, a kialvatlanság, a háztartás feladatai a nőt nagyon megterhelik, és a férfi ezekből a nehézségekből, de a gyermeknevelés örömeiből is sokszor kimarad. A férjek munkahelyi kötelezettségei, de a lelkészi szolgálat is, a nap nagyobb részében távol tartja a férjeinket az otthoni eseményektől, és a nehézségektől. Sok édesanyánál tapasztalom az egyedüllét terhét is, ami bizony lelki elmagányosodáshoz, időnként depresszióhoz vezet. Keresztyénként ezekről a kérdésekről is nehéz beszélni, hiszen az a téves gondolat van sokszor a fejünkben, hogy egy keresztyén embernek nem lehet depressziója, meg kell hogy birkózzon a feladattal, amit a gyermek és a háztartás jelent. Sokszor tapasztalom anyukákkal beszélgetve, hogy félnek szembenézni is azokkal az érzésekkel és gondolatokkal, amelyekben élnek, mert ez ijesztő számukra. Közben elkezdődik a falak építése a környezet, de sokszor a férj felé. 

   Lelkészfeleségként talán a legnehezebb számomra az volt, hogy a lelkészi szolgálat esténként biztosan elszólítja a férjeket a családból. Nálunk 5 gyerek 8 év alatt született, és azt hiszem akinek gyermeke van, az megtapasztalta, hogy este 6 után igen idegpróbáló a kisgyermekes családok élete. Mindenki fáradt, nyűgös. Fürdeni, vacsorázni kellene. Mindezt egyedül kell koordinálni. Megy a gyötrődés, és az egymás gyötrése, közben az időre is figyelni kell, mert az sem mindegy, hogy mikor kerülnek a gyerekek ágyba. Ha még a szoptatás is feladat, az külön logisztikát igényel, hogy ki mikor fürdik, hogyan öltözködik stb. Ebben az időszakban nekem nehéz volt, hogy a férjem ha akarna sem tud mellettem lenni. Egy darabig morgolódtam, de aztán rájöttem, hogy ez neki is rossz, de a lelkészi szolgálatot választottuk, és ez ezzel jár. Tulajdonképpen, amikor hazajött kikérdeztem mi volt, és ilyenkor egy kicsit én is részese lettem az alkalmaknak, és sokat adott ez a beszélgetés lelkileg, de a kapcsolatunknak is. Így sokkal jobb volt várni, hogy megoszthattuk egymással a napi örömeinket, nehézségeinket. Ez az időszak nem csupán a lelkészházasságokat, hanem más házasságokat is megpróbál. Itt dőlhet el, hogy végül szülőtársakká válunk, akik a logisztikát intézik a gyermekek között, vagy lelki társakká, és szolgatársakká. Ahogy nőnek a gyerekek a logisztikai feladatok is megnőnek, és mindkét szülőnek muszáj kivennie a részét ezekből a feladatokból. Bizony a sok szervezési feladat ügyintéző kapcsolattá redukálja a hajdani házastársi szövetséget, kialakul a szülőtársi szövetség.. Észrevétlen elkezd kétfelé alakulni a pár élete, amit már csak a gyerekek körüli foglalatosság tart össze. De amíg az összetart, még elhiteti mindkét féllel, hogy van még közöttünk összetartó erő. Észrevétlen a szülőknek egyetlen közös téma a gyerekek közötti feladatok, és az ő céljaik intézése lesz.

     De Isten mellett van lehetőség a kapcsolat megújulására. Nem érdemes feladni. De egy jól működő házasság sok befektetést igényel. Szükséges az udvarlás, szeretet kifejezése egy érintésben, egy kedves szóban, vagy sms-ben napközben is. Vagy egy szál virággal, egy szépen megterített asztallal emlékeztethetjük házastársunkat arra, hogy fontos nekünk, hogy kíváncsiak vagyunk rá, hogy szeretjük. Fontosak az események, érzések megosztása egymással, és nem Egy Mással. Keresztyénként, lelkészként különösen is fontos, hogy törekedjünk az ige körüli közösségre, az igeolvasásra, imádságra. Szánjunk időt egymásra is. Legyenek olyan idők, amit kettesben töltünk, hiszen Isten kettőnk szövetségét áldotta meg gyermekekkel, akik már a kapcsolatunk ajándékai és a közös feladatunk, örömünk. A házasság fontos összekötő ereje a szexualitás, ami a szerelem legmagasabb fokú kifejezője a házastársak között. Nagyon fontos, hogy ne fosszuk meg magunktól egymást, hanem ezzel az Istentől kapott ajándékkal éljünk, fejezzük ki egymás iránti szeretetünket.   Ahhoz, hogy a gyermeknevelés működjön, a házasságunk erős szövetségére van szükség. Nem beszélve arról, hogy amikor a gyermekeink kirepülnek, újra csak ketten maradunk. Késő akkor újra nulláról kezdeni a kapcsolatunkat. Tegyünk azért, hogy működjön a kapcsolatunk, és dolgozzunk azon, hogy minél jobban működhessen.

        Nem lehet kihagyni Istent a kapcsolatunkból. Mi magunktól nehezen működtetjük, mert az elvárásaink elhatalmasodnak rajtunk, és nehezen tudunk magunktól felülemelkedni rajtuk. De Isten teljességet adhat a kapcsolatunknak. Az Ő közelsége megerősíti az egymással kötött szövetségünket, az Ő igéje elénk is tükröt ad, és reálisabbak lesznek egymás iránti elvárásaink, és megtanít megbocsátani, megtanít a terheket Vele együtt hordani. Ahogy egy édesapa fogalmazott: "a hitben, megtérésemben a legnagyobb ajándék, hogy nem kell szoronganom, hogy hogyan élünk meg, hanem el tudom hinni, hogy az Úr gondoskodik rólunk, ahogy eddig is tette. "

Isten újítsa meg kapcsolatainkat Vele és férjünkkel, feleségünkkel, hogy lehessen számunkra ajándék a házassági szövetség!

                                                                                    Gergelyné Molnár Lívia